Farcádi Botond
Azért az mégiscsak összehasonlíthatatlanul jobb, hogy ma már legtöbben egyszerűen csak egy kirándulásra, hosszú hétvégi kikapcsolódásra, baráti összejövetelekre alkalmas szabadnapként tekintünk május elsejére. Nem is olyan régen még felvonulásokról, a kommunista diktatúra vezetőinek éltetéséről, a szocializmus harsonákkal hirdetett győzelméről szólt ez a nap – és nemcsak remélnünk kell, de tennünk is azért, hogy azok az idők soha vissza ne térjenek.
A kommunista rendszer, persze, a május 1. jelentését is meghamisította, érthető hát, hogy az 1989-es rendszerváltozás után a romániai társadalomban zsigeri ellenállást váltott ki a munka ünnepe – abban a formában legalábbis, amely kicsit is emlékeztet a múltra. S ha Európa és a világ más államaiban ma is különféle tömegrendezvényekkel – felvonulásokkal vagy éppen tüntetésekkel – hívják fel a figyelmet a munkavállalók jogaira, országunkban már sem a magukat a baloldalinak nevező pártok, sem a vezetőik korrupciós botrányai miatt alaposan meggyengült szakszervezetek nem rukkolnak elő nagyszabású rendezvényekkel. Így aztán, mint megannyi egyéb fontos kérdésről, Romániában nem folyik értelmes vita a munkavállalók jogairól, a tisztességesen dolgozók megélhetéséről, méltányos bérezéséről, a munkaerőpiac átalakulásáról.
Pedig kevés égetőbb társadalmi gond van, mint a munka világában jelentkező kihívások. Míg pár évvel korábban, a gazdasági válság idején a növekvő munkanélküliség okozott súlyos, családok százezreinek életét megkeserítő problémákat, ma már akut munkaerőhiányról beszélnek Romániában – főként az aktív lakosság elvándorlása, illetve a bérek alacsony szintje miatt. Mindeközben semmiféle előrelépést nem látunk a társadalom perifériájára szorultak, a cigányok, a mélyszegénységben élők felzárkóztatásában, mintha az állam tökéletesen elégedett lenne azzal az állapottal, hogy ők örökre kirekesztettek maradnak, tessék-lássék ellátásukról majd csak gondoskodik az amúgy egyre kevesebb aktív, adófizető polgár. A bérezési méltánytalanságok kiküszöbölésével próbálkozik ugyan a szociáldemokrata kormány, az állami szférában legalábbis jelentősnek nevezhető fizetésemelésekről döntöttek, de a minimálbért is kimozdították megalázóan alacsony szintjéről, félő viszont, hogy minderre nincs meg a teljes fedezet, az amúgy fölötte szükséges intézkedéseknek pedig nagyobb lesz a böjtje, mint a haszna.
Mindeközben Romániában senki sem foglalkozik azokkal a világ fejlettebb részein immár egyre égetőbb kihívásokkal, amelyek a robbanásszerű technológiai átalakulások velejárói: milyen képzésekre lesz szükség a jövőben, mely mesterségek élik túl a digitális fejlődést, milyen szakmák szűnnek meg teljesen ennek nyomán, hány munkahely válik feleslegessé, mi lesz az őrült tempó miatt egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe sodródó munkavállalókkal…
