A miniszterelnök múlt szerdán Budapesten a megújult Klebelsberg-kastély átadásán elmondott beszédében a 20. század második és a harmadik évtizedét a magyarság történetének súlyos próbakövének nevezte, és úgy vélte: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. Amikor pénteken, az uniós csúcs után erről kérdezték újságírók, leszögezte, a megemlékező beszéd pontos fogalmazásának minden szavát tartja. Hozzáfűzte: nevetségesnek találja azt a gondolkodást, amely szerint a kultuszminiszter „jó fiú, a miniszterelnök jó fiú”, aki meg őket kinevezi – a kormányzó –, annak nincsenek ebben érdemei. „Ez egészen egyszerűen ellentétes a józan ésszel” – fogalmazott.
Romániában az Elie Wiesel Holokausztkutató Intézet elítélte Orbán Viktor üzenetét. Az állásfoglalást szombaton tették közzé az intézet hivatalos Facebook-oldalán. Kijelentése miatt a magyar miniszterelnököt a Zsidó Világkongresszus vezetője is bírálta. Ronald S. Lauder szerint „Horthy deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg”.
Jó oka volt rá és tudatosan „horthyzott” Orbán – állítják a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzői, akik a szervezet tízéves fennállását ünneplő rendezvényen, a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélgettek erről. A Mandiner.hu portál beszámolója szerint az összejövetelen Rónai Egon moderációja mellett Csizmadia Ervin, a Méltányosság igazgatója, Lakner Zoltán, a 168 Óra főszerkesztő-helyettese és Stefano Bottoni történész vitatta meg A történelem fortélya című kiadvány fő kérdésfelvetését, vagyis, hogy milyen történelmi vonatkozásai vannak a kurrens magyar politikának.
Lakner Zoltán szerint a politikusok akkor beszélnek történelemről, ha a választókban élő történelmi érzeteket kívánják előhívni. Orbán Viktor történelmi narratívájának meglehetősen érdekes vonása, hogy a második világháborút finoman leválasztja az azt megelőző huszonegy év politikájáról, hiszen elég nehéz lenne az utolsó három év nélkül megvonni a Horthy-korszak mérlegét. Stefano Bottoni szerint nem véletlen, hogy a miniszterelnök Horthyt emlegette, mert „Orbán nem szokott csak úgy beszélni. Elképesztően koncepciózus, tehát ő valamit akar mondani, nem szokott elkottyantani ilyen dolgokat”. A történész szerint két olyan jól beazonosítható huszadik századi történelmi személyiség van, aki a politika hivatkozási pontja lehet: Horthy Miklós és Kádár János. Az ő rendszereik bizonyultak időtállónak, és egyikük politikája sem tekinthető egyértelműen kudarcosnak: mindketten nehéz helyzetben vették át az ország vezetését, és – a maguk módján – sikeres konszolidációt hajtottak végre. A múltra reflektáló politika Bottoni szerint nyugati szemmel nehezen érthető, mert a nyugati politikusoktól már régóta idegen az a szemlélet, amely történelmi horizonton szemléli a közügyeket. Olyan, mintha a politika számára nem is létezne a történelem. „Orbán ettől nagyon elüt, mert ő olvas” – jelentette ki Bottoni. Szerinte elképesztő a politikusok általános szellemi színvonala Európában, amihez képest a magyar miniszterelnök kitűnik azzal, hogy történelemben gondolkodik, és politikájában is eszközként „használja” a történelmet. A nyugati politikai underground jelentős része viszont rezonál erre az üzenetre. Például Bottoni szerint „Olaszországban Orbán olyan, mint a rejtett kincs vagy a kimondhatatlan szó”. Rég kialakult egy rajongói klub, ami mást lát Orbánban, mint a mainsteam: egyenesen „Európa megmentőjét”.
Csizmadia Ervin úgy látja: a történelem végét és haszontalanságát hirdető 90-es évekbeli szemlélet a szemünk láttára dől meg. Orbán kijelentései, amik ma elhangzanak, vajon miért nem hangoztak el 1994-ben? – tette fel a kérdést. Akkor még teljesen más volt a történelemhez való viszonya Európának és Magyarországnak. „Mi volt ennek a lényege? Egy rendkívül boldog tudat abban, hogy vége a történelemnek, vége a Kádár-rendszernek.” A dualizmus és a Horthy-korszak akkor még senkit sem érdekelt, a létezéséről sem tudott senki – jelentette ki Csizmadia, hozzátéve: ez az érdektelenség épp ma ér véget, amikor a történelem politikaformáló hatásként tér vissza a köztudatba. (mandiner.hu/MTI/Agerpres)