Duray Miklós: Augusztus huszadika, de miért

2017. augusztus 19., szombat, História

Minden magyar számára, felekezettől függetlenül, augusztus 20. Szent Istvánnak, azaz Árpád-házi I. Istvánnak, a nagyfejedelemségi korszakot követő első királyunknak a napját jelenti. Annak ellenére, hogy az ezen a napon történt esemény István király politikai utóéletéhez tartozik.

E napon, 1083-ban avatták őt a római keresztény egyház szentjévé Székesfehérvárott. Ez akkor olyan megerősített elismerés volt, amit sem eszmeileg, sem hatalmilag nem lehetett kétségbe vonni – ami László király érdeme is volt, akit később hasonló okokból ugyancsak a szentek sorába iktattak. Sajátos utóélete István szentté avatásának, hogy ugyan a keresztény egyház kettészakadása előtti érdemeit értékelték ezzel, noha már az egyházszakadás után, de 2000-ben mégis a szentjei közé fogadta az ortodox egyház is.
István királyunknak a keresztény egyház megerősítésé­ben szerzett érdemeit értékelő, létén túli megméretéséhez képest sokkal több, képességet próbára tevő és embert kísértő helyzetben kellett talpon maradnia. A nomád állam hagyományait követő országban kellett megteremteni egy teljesen más típusú államszervezet alapjait. De gondoljuk végig örökösének, fiának, Imre hercegnek elvesztését. Ma sem hiszi senki, hogy vaddisznó ölte volna meg. Ő is tudta, hogy nem egy ilyen ügyefogyott esemény áldozata lett a fia, hiszen nem volt pipogya, egyébként a mintegy harminc-negyven kiló súlyú vértet nem tudta volna magán viselni lovaglás közben. A politika akkor is olyan aljas eszközökkel dolgozott, mint ma – Magyarország nagy falat volt, hiszen egyike volt az akkori Európa oly kevés, független államának. Istvánnak halála közeledtével volt oka a kétségbeesésre.
Első, Árpád-házi (Vajk) István, Géza nagyfejedelem fia, aki feltehetően mai naptárunk szerint a Krisztus utáni 1000. esztendő szilveszterén vagy január elsején lett Magyarország királya és 1038. augusztus 15-ének éjszakáján, valamikor az éj fordulóján, lehet, hogy már 16-án adta át lelkét hite szerinti Teremtőjének. Ekkor ajánlotta fel mind a királyságot, mind az országot az Égieknek. Ma már értelmezhető számunkra, hogy az egyik küldetés az eszmét, a másik az örökséget, a területet és az ott élő népet/népeket, a harmadik pedig a hitet jelentette. De felfogható-e számunkra haláltusájában az a szörnyű szorongás, hogy nincs kire hagyni az országot? Az államot talán csak tovább szervezi valaki, de az országot? Azt az országot, ami a késői avarok óta tudatosan készült a megvalósulásra, ami a 907. évi pozsonyi csatában vált történelmi ténnyé, amelyet édesapja, Géza Nagyfejedelem 973-ban a Nyugat részévé nyilvánított, és aminek ő lett az akkori modernitás értelmében az első királya és területének elismert államszervezője, első törvényeinek megalkotója.
Leginkább Intelmei maradtak meg a köztudatban, hiszen valamikor tanították az iskolákban. Legfontosabbak az egyházzal kapcsolatos megállapításai, mert az egyház szervezete és tanult papsága pótolhatta az államszervezet kézenfekvő hiányosságait. Az Intelmeinek 6. fejezete azonban kiutat mutat a hiányosságok pótlására. Hogyan és honnan lehet szerezni tudást, tapasztalatokat, és miként lehet pótolni a hiányzó erőt azoknak a becsatornázásával, akik rendelkeznek ezzel a tapasztalattal és erőforrással. A vendégek és a jövevények hasznot hajtanak, „mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.
Ritkán vesszük észre, hogyan tesz különbséget a vendégek (jövevények) és külföldiek között.
Az előbbiek azok, akiket fogadunk és befogadunk, a másik pedig az idegen, a betolakodó, a hívatlan. A magyar gondolkodásban a mai napig létező ez a határozott különbségtétel. Az összegező utalását az egynyelvű és egyszokású országra azonban gyakran félremagyarázzák. Főleg a Trianon utáni évtizedekben lehetne erre leginkább közhelyes példákat sorolni, amelyek azt sugallják, hogy az 1867 után államilag újraszerveződő, soknyelvű, soknemzetiségű történelmi Magyarország volt az erős, pedig tudjuk, hogy akkor éppen a négyszáz éves kiszolgáltatottsága miatt ez volt a legsebezhetőbb pontja.
 Szent István életművét, az állammá szervezett országot a magyarokon és a kort értő elfogulatlan történészeken kívül ma már kevesen értékelik. Emiatt kell emlékeztetni egy különleges – igaz, sikertelen – kezdeményezésre, amire 2007-ben került sor Szlovákia parlamentjében a Szlovák Nemzeti Tanácsban. Először egy, majd nem sokkal később további két képviselő támogatásával előterjesztettek egy törvényjavaslatot az állami ünnepekről, munkaszüneti napokról és emléknapokról. A javaslat elsősorban az emléknapokra vonatkozott, amely ilyen, törvényileg elismert nappá kívánta nyilváníttatni augusztus 16-át, Szent István halálának a napját, ezzel az indoklással: „I. Szent István, aki Magyarország (Uhorsko) első királya, hasonlóan szorosan kötődik Szlovákiához. Feltételezhető, hogy apjának, Gézának idején a pozsonyi vagy a nyitrai várban volt a székhelye. István, aki a legjelentősebb magyar (uhorsky) királynak tekinthető, vette fel a kereszténységet, megteremtette a magyar (uhorsky) egyházi és állami szervezeti rendszert, rögzítette mind a mai napig Közép-Európa kapcsolódását Nyugathoz és Rómához, s soknyelvű türelmes állami kötelékké építette Magyarországot (Uhorsko)”.
Ne vitassuk a javaslat történelem-szemléleti vagy szakmai hiányosságait, hanem értékeljük a szándékot: szemben a szlovák állampolitikai felfogással és az akadémiai történelemszemlélettel, Árpád-házi Szent Istvánt a szlovák és a szlovákiai közgondolkodás elfogadott részévé kívánta tenni. Ez kb. annyit jelent, mintha közkegyelemmel oldaná fel a megalapozatlan halálos ítéletet. Ezt a szlovák római katolikusok augusztus 20-án sok templomukban gyakorolják.
Nyilvánvaló, ha nem tudjuk István születésének napját, halálához inkább a kétségbeesés, mintsem a dicsőség fűzhető, koronázásának pontos időpontja is vitatható, akkor egyetlen nagy lehetőségünk és alkalmunk az ünneplésére a szentté avatás napja. Ez ugyanis, főleg az oka miatt és az ehhez kapcsolódó kimondatlan okok miatt, felülír minden fanyalgást és elutasítást. (Bécsi Napló)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki lenne a legjobb államelnök Romániában?











eredmények
szavazatok száma 420
szavazógép
2017-08-19: Élő múlt - :

Nyáry Krisztián: Szent István-napi történet egy lovagkereszt elfogadásáról

A belügyminiszter és a kultuszminiszter személyesen kereste fel lakásán a költőt, hogy rábeszéljék: fogadja el a legmagasabb állami kitüntetést, amelyet korábban visszautasított. Báró Wenckheim Béla és báró Eötvös József 1867. június 22-én zarándokoltak el az Akadémia épületébe Arany János szolgálati lakásába – ez volt a harmadik próbálkozásuk, hogy meggyőzzék a Magyar Királyi Szent István Rend kiskeresztjének vonakodó kitüntetettjét.
2017-08-19: História - :

Czakó Gábor: Legyőzhetetlen Szent István

Magyarhonban természetes divatja van az ún. „deheroizálásnak”, hőseink, nagyjaink lekicsinylésének. Ennek egyik igen jellemző ténye a legyőzhetetlen Szent István király és a somogyi Árpád-rokon, Koppány szembeállítása. Persze találkoztak ők a harcmezőn is, mert utóbbi föllépett trónkövetelőként István édesapja, Géza nagyfejedelem halála után.