BÍró Zsolt SepsiszentgyörgyönVisszatérni a Kolozsvári Nyilatkozathoz

2017. október 13., péntek, Közélet

Huszonöt éves a Kolozsvári Nyilatkozat, mely mérföldkő volt az erdélyi magyar politizálásban, ideje lenne leporolni, aktualizálni és ismét a román közvélemény elé tárni a magyar közösség igényeit – nyilatkozta tegnap Sepsiszentgyörgyön Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Meglátása szerint ez a lépés azért is időszerű, mert ma Romániában a hangulat igencsak hasonlít a negyedszázaddal  ezelőttihez.

Az MPP elnöke és képviselője elsősorban a parlamentben uralkodó hangulatra utalt, a magyar képviselet minden kérését lesöprik, elutasítják, de egyre sűrűsödnek a magyarellenes uszítások a sportpályákon és a hírtévék műsoraiban is. Úgy véli, fontos lenne pontosan megfogalmazni a magyar igényeket, célkitűzéseket, mert jelenleg ezeket nem ismeri a románság, nem tudják pozicionálni a követeléseket, így odajutunk, mint a közigazgatási törvény módosításának elutasításakor, amikor azzal érveltek, hogy „a magyaroknak semmi nem elég, ha a kisujjukat adják, az egész kezüket követeljük”. „Rögzíteni kellene a célokat, aztán pedig haladni feléjük, ha csak apró lépésekben lehet, akkor úgy, de nem szem elől téveszteni a fontos dolgokat” – fogalmazott Bíró Zsolt. A centenáriumi év küszöbén a magyar képviselet teljesen defenzívába  szorult, ezért kell visszavonulni a gyökerekhez, és nagyon pontosan leszögezni néhány alapvető célkitűzést. Elsőként az alkotmánymódosítás szükségességét említette, meglátása szerint a modern román állam megszületésének századik évfordulóján helyet kellene kapniuk az alaptörvényben a gyulafehérvári nyilatkozat fontosabb ígéreteinek, de nagyon határozottan meg kell fogalmazni a székelyföldi területi autonómia igényét, illetve egy gazdasági terv szükségességét Székelyföld felzárkóztatására.
Az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat kihangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság megmaradásának és fejlődésének biztos záloga a belső önrendelkezés elvén nyugvó autonómia megteremtése. Huszonöt évvel ezelőtt az RMDSZ képviselői és szenátorai a kolozsvári Szent Mihály-templomban felesküdtek az erdélyi autonómiatörekvések képviseletére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1218
szavazógép
2017-10-13: Közélet - :

Több fát szállított

A Kovászna megyei rendőrség erdészeti bűncselekményekkel és kihágásokkal foglalkozó osztályának munkatársai ellenőrzés közben tegnap átvizsgáltak egy tűzifát szállító utánfutós tehergépkocsit Sepsikőröspatakon. Kiderült, a rakomány 12 köbméterrel több anyagot tartalmazott, mint amennyi a szállítólevélben fel volt tüntetve. A rendőrök a többletet elkobozták, a szerelvényt lefoglalták, és a megyei főkapitányság székhelyére irányították. A 47 éves gépkocsivezetőt 5000 lejre bírságolták. (sz.)
2017-10-13: Közélet - Nagy D. István:

Kifakadt Rodica Pârvan (Rövidnadrágosan a városházán)

Viselkedési és öltözködési oktatást tartott a szerdai városi képviselő-testületi ülésen Sepsiszentgyörgyön Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt színeiben negyedik mandátumát töltő tanácstag. A napirendi vitát követően felszólaló volt iskolaigazgató azt kifogásolta – és Antal Árpád polgármester fellépését is kérte egyben –, hogy a testületi tagok több esetben lazán kezelik a jelenlétet, és hamarabb távoznak, illetve a nyár folyamán szerinte méltatlan megjelenéssel vettek részt a tanácskozásokon.