Nagy D. István
Egyelőre csak feltételezhetjük, hogy az Európai Bizottság többéves maszatolás, hangzatos, de hatását tekintve nagyjából üres nyilatkozatok után végre rászánta magát, hogy valamelyest a tagállamok körmére nézzen, legalább abban a tekintetben, hogy ki és milyen szinten képes a jogállamiságot kis belső jogrendjében biztosítani.
Erre lehet következtetni Jean-Claude Juncker, a bizottság elnöke múlt heti bejelentetése kapcsán: az Európai Unió 2021–2027-es költségvetésének tervezetében egy jelentős újítást is bevezetnének, mely szerint felfüggeszthető, csökkenthető, vagy korlátozható azon tagország hozzájutása az uniós forrásokhoz, amelyben sérül a jogállamiság. Mivel egyelőre ez csak egy bejelentés, nehéz megítélni, egész pontosan milyen mechanizmus alapján történik majd a jogállamiság meglétének, esetleges sérülésének a megállapítása, illetve a forrásmegvonások pontosan milyen elvek alapján történnek, globális vagy csak úgymond ágazati szankcióként, az arányok mettől meddig terjednek és így tovább.
Noha sok még az ismeretlen, nem lehet eltekinteni ugyanakkor a junckeri bejelentés háttérüzenetétől, amely a legnagyobb jóindulattal szemlélve is alapos zsarolásként hat. Ne feledjük, a jogállamiság kérdése – főképp az elmúlt időszakban egyes tagországok ellen indított brüsszeli hadjárat fényében – eléggé sokszínű terepnek bizonyul, olyannyira, hogy egyre nehezebb olyan EU-s államot megnevezni, amelyben nem találunk példákat a megsértésére. Ilyen körülmények között pedig nagyjából minden állam érintettje lehet kisebb-nagyobb mértékben e szankciónak, ráadásul most zsebre megy a játék, nem holmi szavazati jogok megvonásáért. Magától adódik a kérdés tehát, amennyiben a közeljövőben törvény születik a jogállamiság-forrásmegvonás összefüggésben, milyen gyakran és esetleg milyen könnyen lehet majd alkalmazni ezt a mechanizmus? És milyen biztosítékokat tudnak a brüsszeli jogalkotók összeverbuválni, hogy a szabályzás ne válhasson zsarolás eszközévé az EU vezetése, illetve a tagországok közötti esetleges konfliktusokban.
A kelet-közép-európai országokban élő nemzeti kisebbségek szempontjából ugyanakkor egy fokozott jogállamisági felügyelet már csak egyes igazságszolgáltatási „furcsaságok” kapcsán is hasznos lenne, noha például a román politikusok szerint annak meglétében senki sem kételkedhet. Az érem másik oldala viszont, hogy a nagy (anyagi) vesztesei egy ilyen rendelkezéscsomagnak megint nem az „ős-Unió” országai lesznek, anomáliák tekintetében ugyanis nem ők állnak az élen, amint az is eléggé kétséges, hogy egy ilyen szankció a jogállamiság felvirágzását hozná el kies országunkban.
