Több mint két évtizedes indulása óta szinte folyamatosan követtük lapunkban a moldvai magyar oktatás helyzetét. Láttuk a gáncsoskodók ténykedését, a bürokrácia buktatóit, a sikereket, nehézségeket, olykor a helyi potentátokkal – polgármesterekkel, papokkal, iskolaigazgatókkal – is vitába keveredtünk, hogy miért akadályozzák a magyar órák megtartását az iskolában, miért átkozzák ki azokat, akik gyermekeiket iskolán kívüli magyar órára, hagyományőrző foglalkozásokra engedik. Változtak az idők, az ellenállás enyhült. A 2000-ben indított programot kezdettől működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetsége kitartott eredeti célkitűzése mellett akkor is, amikor a moldvai magyar oktatást támogató magyar kormány 2012 és 2019 között a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségére (RMPSZ) bízta a moldvai csángó falvakban megszervezett magyar oktatást, és amint lehetett, újból átvállalta ezt a feladatot. A katolikus vallású lakosság körében a magyar oktatási programnak köszönhetően jelenleg sokkal többen vállalják fel csángó identitásukat – amelyet a magyarsághoz tartozással azonosítanak –, mint tíz-tizenöt esztendővel korábban. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint az országban egyedül Bákó megyében nőtt a magyar lakosság számbelileg és arányaiban is.
 

Gorzafalvától Rácsiláig

Az MCSMSZ oktatási programja keretében az iskolai magyar órákra több mint hatszázan járnak, az iskolán kívüli magyar órákon, hagyományőrző tevékenységeken és a zeneoktatáson részt vevő diákokkal, a Csíkszeredában, valamint Gyimesfelsőlokon tanuló középiskolásokkal és a szervezet által támogatott csángó egyetemistákkal együtt számuk közel ezernyolcszáz.

Mivel a moldvai magyar oktatás apró részleteit senki nem ismeri jobban, mint Hegyeli Attila, a program elindítója, aki minden érintett falu sajátosságait felmérve irányítja kezdettől (2012–2019 kivételével) a rendszert, őt kértem, nevezzen meg néhány csángó falut, ahol bepillanthatnék az oktatás mindennapjaiba, de ne a leginkább felkapott települések közül. Fontosnak tartottam, hogy találkozhassak régóta Moldvában tanító magyar pedagógusokkal és új tanítókkal, látogassak el olyan faluba, ahol az iskolán kívüli oktatási körülmények nem sokat változtak a kilencvenes évekbeli hőskorhoz képest, de szívesen átlépném a küszöbét az idén szeptemberben avatott legújabb magyar háznak is. Így került a listámra Gorzafalva, Gajdár, Csíkfalu, Dumbravén, Diószén és Rácsila.

Hegyeli Attila és Pogár László

Óvodától egyetemig

Az MCSMSZ magyar nyelvű oktatási programját kezdetektől a magyar kormány finanszírozza, az állami iskolai rendszerben néhány éve a Bákó megyei tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős tanfelügyelője, Nistor Margit nyújt szakmai segítséget.

Több helyen működnek magyar óvodai csoportok, összesen háromszáz gyermekkel – ebből közel nyolcvanan a Bákó megyéhez tartozó Gyimesbükkön járnak oviba –, előkészítőtől nyolcadik osztályig több mint ezerkétszázan vesznek részt a programban, kétszáz középiskolás is kapcsolódik a magyar oktatáshoz, legtöbben, hatvanan Csíkszeredában, ahol magyar tannyelvű osztályokban tanulnak. A csíkszeredai Csángó Kollégiumban idén huszonegy új diák kezdte meg a tanévet, közülük tizenhatan kilencedikesek. Akik nyolcadik után bákói román iskolában folytatják tanulmányaikat, de otthon, a falujukban jártak magyar órákra, rendszerint beiratkoznak a bákói magyar házban tartott iskolán kívüli foglalkozásokra, jelenleg negyvenhárman szerepelnek a nyilvántartásban. A magyar nyelvű felsőfokú oktatásban harminckét csángó fiatalt támogat az MCSMSZ, akik közel fele-fele arányban hazai, illetve magyarországi egyetemeken tanulnak.

A magyar kormány támogatásával felépített húsz magyar házban és a felújított, bérelt ingatlanokban korszerűen felszerelt termekben tanítanak, ritka az a helyszín, ahol a körülmények ettől eltérnek, ezekben az esetekben még nem sikerült megfelelő ingatlant találni vagy telket vásárolni az építkezéshez. Az ösztöndíjak, a minden gyermeknek járó napi meleg ebéd vonzóvá teszi a magyar oktatást azok számára is, akik nem feltétlenül a magyar nyelv megismerése érdekében íratják be gyermekeiket a programba, de rövid időn belül meggyőződnek arról, ott a gyermek rosszat nem tanul.

Gorzafalva: Antal Réka szereti az egyszerűséget

Magyar órán csak magyarul

Az MCSMSZ oktatáspolitikájának megfelelően a tanító csak magyarul beszél a gyermekekkel, azokkal is, akik nem tudnak, de nem is értenek vagy csak nagyon keveset magyarul. Ha nem sikerül egyféleképpen, próbálkozik másként, esetleg nem verbális eszközökkel megértetni magát, de semmiképpen nem románul. „Fejlődés csak akkor lehetséges, ha használjuk a nyelvet, mérésekkel is tudjuk igazolni, hogy ez sikeres, jó modell” – mondja Hegyeli Attila. Szerinte a székelyföldi románnyelv-oktatásban is eredményes lehetne, ha a csángóföldi modellt alkalmaznák.

Az egyetemi végzettsége szerint magyar szakos programvezető leszögezte: a nyelvtanulás legfontosabb feltétele az értés. Ezért teljesen fölöslegesek az olyan nyelvtanfeladatok, amelyek példamondatokon akarnak ragozást vagy egyéb feladatot elvégeztetni, ami bizonyos matematikai modellre épül, de a szöveggel a gyermek nem foglalkozik. Mindegy, hogy milyen módon, de értse meg a gyermek, amit hallott. Ha ez ötször annyi időbe kerül, esetleg év végére nem fejezzük be az adott tananyagot, akkor sincsen semmi baj, mert sokkal nagyobb haszon származik a nyelvtanítás szempontjából az értésből, értetésből, mint abból, hogy újabb és újabb tananyagot tanítsunk meg – véli Hegyeli Attila.

Mivel a magyar nyelvi állapot falvanként változik, és a gyermekek nyelvtudásában még a településen belüli azonos korosztályúak között is különbség mutatkozik e tekintetben attól függően, hogy hány éve tanulja a gyermek a magyar nyelvet, nem lehetne alkalmazni egy egységes tantervet. Az esetek többségében vegyes korosztályú csoportok működnek, külön az elemiben és külön a gimnáziumban.

Szabó Zoltán jól érzi magát Gajdáron

Kétszeres asszimiláció

A moldvai magyar oktatásban néhány éve állandósulni látszik a létszám, annak ellenére, hogy Bákó megyében az elmúlt tizenöt-húsz év alatt a gyermekek száma közel felére csökkent. Kevesebb gyermek születik, és sok szülő dolgozik külföldön, főként Olaszországban, akik magukkal viszik a gyermekeket. Korábban csak a férfiak mentek, az anyák itthon maradtak a gyermekekkel, majd ők is kezdtek munkát vállalni külföldön, a gyermekeket a nagyszülők nevelték, de mostanra ez is változott, megy az egész család. Dolgoznak, pénzt gyűjtenek, abból itthon házat építenek, de ez a ház számukra egyfajta nyaralóvá válik, életvitelszerűen külföldön élnek, és nem is akarnak hazajönni. Egyesek, akik időközben nyugdíjba vonulnak, hazatelepednek, és mindent, amit külföldön gyűjtöttek, a gyermekeik jólétének megalapozására fordítják, akik már teljes jogú olasz állampolgárok, és ott szeretnének élni. Nagyon sokszor az unokák nem is tudnak románul.

A csángó identitás kapcsán rendkívül különös, hogy három-négy nemzedéken belül kétszer történik meg az asszimiláció – magyarázza Hegyeli Attila. Először elveszítik a magyar nyelvet, egy-két generáció után elveszítik a román nyelvet is. Ahhoz sem ragaszkodnak, hanem aszerint élnek, ami adott pillanatban nekik a legjobb. Ha az olasz nyelvre van szükségük, hogy érvényesüljenek, akkor olaszul nevelik a gyermekeket.

Hogy ennek tükrében miért tartják fontosnak a szülők, hogy a gyermekeik magyar órákra járjanak még akkor is, ha ők nem tudnak magyarul, erre is van magyarázat. A program ingyen elérhető, a gyermek ebédet is kap, jól érzi magát a magyar házban. A szülő elgondolkodik azon, hogy is van az, hogy a nagymama magyarul beszél, de ők elhagyták édesanyjuk nyelvét. Ha az 1950-es években működő moldvai magyar oktatást nem szüntették volna meg, ha a magyar oktatási program 1990-ben indult volna olyan támogatottsággal, amilyent jelenleg kap, nem itt tartanánk, de az is igaz, több száz éves mulasztást semmiképpen nem lehet pótolni – hangsúlyozza Hegyeli Attila.

Csángóföld kapujában

Az Ojtozi-szoroson át jutunk el Háromszékről Bákó megye déli határáig. Elidőzhetnénk a Rákóczi-vár romjainál, a sósmezői első világháborús hősi temetőnél, az egykori ezeréves határnál, de úti célunk Gorzafalva.

A fazekasságáról híres, hat faluból álló nagyközség központjába tartunk Hegyeli Attilával, ahol négy éve indult el az iskolán kívüli magyar oktatás. A 2021-es népszámlálás adatai szerint 8700 lakosa van a községnek, 93 százalékuk vallotta magát román nemzetiségűnek, az összlakosság 52 százaléka ortodox, 40 százaléka katolikus vallású. A magyarul beszélő, illetve értő csángók számáról itt nincsenek jelenlegi adatok, többnyire személyes tapasztalat alapján lehet megítélni a nyelvi állapotot.

A csíkszeredai Antal Réka tanítóként találkozik mindennap azokkal a gorzafalvi gyermekekkel, akik többsége olyan családból származik, ahol a nagyszülők magyarul beszélnek, a szülők románul, ők a román tannyelvű iskolából érkeznek a magyar órára. Antal Réka a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karán végzett óvó- és tanítóképző szakot, három évig tanított állami iskolában, majd Moldvára váltott. Azért húzott ide a szíve, mert korábban, amikor a csobotfalvi hagyományőrzőkkel, élükön Antal Imrével, Pusztinára és Külsőrekecsinbe vitték a betlehemest, megragadta a táj és az emberek egyszerűsége, őszintesége. A csobotfalviak annak okán kerültek közelebbi barátságba a moldvai csángókkal, hogy évente elszállásolják a pünkösdi búcsúra érkezőket.

Gorzafalvi magyar óra

Itt az egyszerűség megmutatkozik

A gorzafalvi magyar oktatásnak a helyi Kolping Egyesülettől bérelt ház ad otthont a szervezet székházával közös udvaron. Az egyesület szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek foglalkoztatásával segíti a rászoruló családokat, az MCSMSZ az első esztendőben tőlük vette át az egyik csoportot.

Itt minden a gyermekekért történik, az ő fejlődésüket segíti 21. századi körülmények között. A létesítmény mindenese, Vali bácsi maga készítette fából a szabadtéri játszótér darabjait, ez az ezermester naponta lesi, mivel teheti hasznosabbá magát a gyermekek és a pedagógusok kényelme érdekében. Amikor ott jártunk, éppen azon szorgoskodott, hogy raktárhelyiséget képezzen ki annak a több tucat kerékpárnak, amely külföldről érkezik a Kolping Egyesülethez. Az a tény, hogy az MCSMSZ ezzel az egyesülettel együttműködve indította be a magyar oktatást Gorzafalván, szerencsésnek bizonyult, hisz mindkét civil szervezet nyer ebből a kapcsolatból.

Akik az első évben kezdtek, lassan lemorzsolódtak, de mostanra kialakultak az állandó csoportok. Az elemisták délelőtt járnak az állami iskolába és utána jönnek Antal Rékához, az V–VIII. osztályosok délutáni váltásban tanulnak az iskolában, délelőtt mennek a magyar órára. A fiatal tanító huszonhét gyermekkel foglalkozik mindennap, a kicsikkel igen változatos a tevékenység, velük inkább a játékon, éneken, kézműves-foglalkozásokon keresztül közelít a magyar nyelvhez, a nagyobbaknál már az oktatáson van a hangsúly. Aki nem érti azt, amit a tanító mond, lefordítja egy társa, aki esetleg járt táborban, népdal- vagy mesemondó versenyen, és emiatt jobban ismeri a nyelvet.

Kérdésemre, hogy mi az, ami a leginkább itt tart egy fiatal tanítónőt, Antal Réka válasza: ez egy más világ, itt nagyon sok minden átértékelődött benne. „Egyszerűen élnek az emberek, sokkal nyugodtabb, szebb élményeim vannak, mint amikor otthon tanítottam. Érdeklődéssel fordulnak felém, hálásak és szeretnek. Itt az egyszerűség megmutatkozik.”

Gorzafalva ónfalvi kijáratánál a Dumbrava-domb felé kacsingatok: vajon hol vannak már azok a szitási, bahánai gyermekek, akikkel jó néhány évvel ezelőtt az iskolán kívüli magyar oktatási programban találkoztam? Megnyugtat, hogy Szitás, Szőlőhegy és Újfalu ebben a tanévben is szerepel a magyar oktatás térképén. Ez amiatt is fontos, mert Gorzafalva és Aknavásár között valóságos nyelvszigetnek számít ez a néhány falu, annak ellenére, hogy magyar iskola és magyar mise nélkül őrizték meg székely identitásukat.

Gorzafalva: Antal Réka szerint nem csak a tanteremben lehet tanítani

Gajdáron nagybaconi házaspár tanít

A Tázló menti falvak közül Gajdáron nem sikerült még javítani az oktatási körülményeken.

A 2000-es években nem volt különös, hogy a magyar tanító egy kicsi házban lakik, egyik szobában tanít, a másik a mindenes. Fürdőszoba és vezetékes víz nélküli kis falusi házak voltak ezek, jelenleg úgy emlegetjük, ez volt a hőskor, azóta sok minden megváltozott. Felépültek a magyar házak, a korábbi bérelt ingatlanokat felújították, a berendezés és a felszerelés megegyezik bármelyik városi iskoláéval.

Nem így Gajdárban, ahol a nagybaconi Szabó Vilma és férje, Szabó Zoltán olyan lelkesen tanítja a gyermekeket az iskolán kívüli magyar órákon, mintha arra az időre elfelejtenék, hogy két kicsi szobában tudják fogadni kis csoportokban a gyermekeket, a szomszéd helyiség a konyha és az iroda is egyben, mellette egy kis hálószoba.

Szabó Zoltán korábban egy farm vezetésével foglalkozott, majd a baróti Baróti Szabó Dávid Líceumban tanított faipari mérnökként, feleségével együtt 2019-ben érkeztek Moldvába. Keveset tudtak a csángókról, nem ismerték a helyet, de belevágtak és megszerették. Az ötödik tanévet kezdték Gajdárban, hatvan gyermeket tanítanak óvodától nyolcadikig, Szabó Vilma az iskolai magyar órákat is tartja, oda közel ötven gyermek jár.

Szabó Zoltán azt mondja, most már a második otthonunknak érzik ezt a falut, a szülők ragaszkodnak hozzájuk, és folyton azt kérdezik, mikor lesz Gajdáron is olyan magyar ház, mint a többi csángó faluban. Ennek legnagyobb akadálya, hogy az MCSMSZ nem talál eladó telket vagy házat, úgy tűnik, ezt a községi elöljáró nem is támogatja.

Szabó Zoltán mozgékony ember, szeret kirándulni, viszi a gyermekeket is, egy évben kétszer mennek el az aknavásári sóbányába. Minden bizonnyal ő a rang­idős az MCSMSZ oktatói közül, talán csodálkoznak is a nagybaconiak, hogy néhány évvel a nyugdíjkorhatár előtt Csángóföldön tanít és ott érzi jól magát. Erre ő azt mondja: ha valamit elhatároz, azt végigviszi.

(folytatjuk)