Először is üdvözölni szeretnénk az immár hagyományossá váló monodrámákat a Tamási Áron Színház kamaratermében, Tulit Éva Júliája, Szabó Tibor különös története, Pálffy Tibor Az utolsó tekercse is fontos, figyelemre méltó előadás, s hogy színészeink kísérletező kedve nem tört meg, bizonyítja Kolcsár József különös Zabhegyezője, amely ráadásul nem is monodráma, ő választotta ki remek érzékkel a fragmentumokat, amelyek képesek nagy atmoszférateremtő erővel visszaadni az angolul 1951-ben megjelenő, világsikert aratott regény világát, s elhitetően megteremteni a kallódó késő kamasz, a beatnekek elődjének számító Holden Caulfield alakját.
J. D. Salinger, a mai amerikai irodalom egyik legkülönösebb alakjának korai, ráadásul bizarr szlengben íródó és Gyepes Judit által így is magyarított regénye élvezetes, helyenként a hős vagánykodásaival együtt is mélységesen elszomorító olvasmány. Néhány novella (Kilenc történet) s négy összefüggő kisregény követte, egy széttördelt családregény furcsa darabjai (Franny, Zooey, Seymour: Bemutatás, Magasabbra a tetőt, ácsok…). Mindenesetre a hatvanas évek közepén Salinger elhallgatott, azóta nem publikál, nem ad interjút, magányosan él, magányából újabban egy durva botrány ugrasztotta ki, egy züllött sikeríró, anélkül hogy engedélyét kérte volna, egyszerűen megírta a Zabhegyező folytatását, amit a világnak hátat fordító, öreg író igen nehezményezett. Perrel is fenyegetőzött, aztán a vita függőben maradt, s a folytatást is elvitte a hátán a Zabhegyező sikere, példányszámokat döntögetett…
Kolcsár kitűnő előadásából is látható a világsiker döntő oka. Salinger egy különös embertípust, a soha fel nem növő, lázadó kamaszt rajzolja meg, aki egyszerűen képtelen beilleszkedni a társadalomba, undorodik, és nem is akar másoknak engedményeket tenni, egyszerűen képtelen kompromisszumokra. Lerobbant süketnéma utcaseprőt alakít, hogy beszélgetnie se kelljen senkivel. Kolcsár jó érzékkel bontja ki a drámát, a lázadó, soha fel nem növő kamasz tulajdonképpen érzékeny, figyelmünkre, szeretetünkre méltó ember, szeretné, csak nem tudja magát megmutatni, hogy Adyt parafrazáljuk.
De legalább előadja életét.
Az előadás néhány ilyen részletre épülve hitelesíti a figurát!… A fordítást egyebekben érdemtelenül sokat bírálták, Kolcsár virtuózan bizonyítja, hogy igenis élvezetes, pörgő, helyenként idegesítő, máskor bűbájosan elragadó szöveg. És él a színpadon! Diákokkal láthattuk az előadást, a poénokat nagy tetszéssel díjazták, láthatólag élvezték a szöveget.
Kolcsár, ismételjük, jó érzékkel válogat a kétszáz oldalas regényből, montázsa hitelesen jeleníti meg a figurát, az előadás pontosan, minuciózus aprólékossággal van megkonstruálva, mondhatnánk enyhe, de ide illő túlzással, komponálva. (A rendező Zakariás Zalán volt Kolcsár segítségére.) Minden mindennel összefügg és egymást erősíti, noha eszközeiben igen aszketikus. A kerekes kocsi, amelyre időnként le is ül, és amelyben kacatjait tartja, seprűjét, lapátját, babáját, whiskysüvegeit, remek ötlet, a zenei betétek, intermezzók is jól vannak megválogatva. Az előadásnak — a figura megteremtése mellett ez Kolcsár József másik nagy érdeme — van ritmusa.
