Fábián Ernő naplójegyzetei

2010. december 18., szombat, Közélet

Zsúfolásig megtelt Kovásznán a városi művelődési ház nagyterme Fábián Ernő Naplójegyzetek 1980—1990 között című könyvének bemutatója alkalmával.

A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Fábián Ernő Nép­főiskola által szervezett rendezvényen a kötetet Bárdi Nándor egyetemi tanár, Filep Tamás Gusztáv szerkesztő és H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója mutatta be.
Bárdi Nándornak meghatározó szerepe volt a könyv megszületésében, ő az egyetlen, aki tudta, hová rejtette egykor Fábi­án Ernő naplóját. A mai egyetemi tanár már szegedi diákként szoros kapcsolatban állt a szerzővel. A kommunizmus idején — vállalva a rendszer szigorú megtorlásának kockázatát — Fábián Ernő több kéziratát menekítette ki Magyarországra.
A 450 oldalas kötetben a Ceauşescu-diktatúrában közölhetetlen, akkor szinte kimondhatatlan gondolatok láttak napvilágot. Remek kiindulópont azoknak a mai fiataloknak, akiket érdekelnek az előttük élt nemzedékek mindennapjainak gondolatai. Ha a megtorló rezsim idején kitudódnak Fábián Ernő akkor papírra vetett gondolatai, nem csak ő, hanem környezetének több tagja is bajba sodródott volna. A rendszerváltáskor Fábián Ernőt mesterüknek tekintették a nemzetpolitikai ideológia vállalói. Ő maga akkor távolodott el a politikától — sok rendkívül értékes társával együtt —, amikor a politika a hatalom eszközévé vált.
A könyvet a Sapientia EMTE Bocskai-háza Óváry Termében is bemutatták. Meghívottként je­len volt Németh Zsolt államtitkár, aki fiatal, Erdélyben is meg­forduló politikusként a naplóíró barátjának vallhatta magát.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 88
szavazógép
2010-12-18: Közélet - Szekeres Attila:

Madarak karácsonya

Mondhatni most érettségizett a Madárkarácsony-mozgalom, hisz már tizenkettedik alkalommal szervezte meg a sepsiszentgyörgyi Rara Avis Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
2010-12-18: Közélet - Farkas Réka:

Kiválasztották a nyertes művet (Szobrot állítanak Csutak Vilmosnak)

Döntött a Székely Mikó Kollégium Alapítvány által összehívott szoborbizottság, és a két pályázó közül Petrovics István szobrászművész munkáját fogadták el, őt bízták meg Csutak Vilmos egész alakos szobrának elkészítésével.