Nyolc-kilenc éve is lehet annak, hogy Köllő Zsolt sepsiszentgyörgyi tanár néhány társával kijelölte a megye első tanösvényét a besenyői tábor közelében: egy olyan sétautat, ahol már a kisgyermekkel is el lehet indulni a természet és az ember alkotta értékek, illetve károk számbavételére.
Az ötletet Magyarországról hozta, és többen felkarolták, Ãgy azóta már Zalánpatakon, Sepsibükszádon és Sepsiszentgyörgyön is létrejött egy-egy hasonló körút. És mivel nálunk a jelzések rövid életűek, a besenyÅ‘i tanösvényt ezen a héten Rabocskai László és Gödri Judit tanár vezetésével (és egyesületi, önkormányzati, iskolai, alapÃtványi szakigazgatósági támogatással) felújÃtották, kibÅ‘vÃtették, Ãgy most másfél-két óra alatt helytörténeti nevezetességeket, az erdÅ‘ adományait, kilátót, madárlest, csillagászati megfigyelÅ‘t és egy méltatlan állapotba süllyedt gyógyvizet, a Büdöskutat is számba veheti az érdeklÅ‘dÅ‘. A tegnapi újraavatáson a sepsiszentgyörgyi Debren tanösvényrÅ‘l kiadott füzetet is bemutatták, ennek tizenhét megállója van, és az Å‘skövületektÅ‘l az 1848-as eszméken és növényritkaságokon, sÅ‘t, egy Kányádi-versen keresztül vezet a korszerű vÃzgazdálkodási szemléletig. Családi programnak is kitűnÅ‘, csak egy napfényes délután kell hozzá. (Demeter)