Éles vargabetű kanyaríthat akkorát egy Versmaratonnak meghirdetett közönségtalálkozón, hogy a poéták tájnyelvi vetélkedőről, mai médiaviszonyokról, a globalizálódó magyar(országi) médiáról, a költőről mint felforgató elemről, országátszervezésről, a lengyel "titokról" és még sok minden másról beszéljenek...
...de így válott sajátságossága által élvezetessé, sokrétűsége okán emlékezetessé a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának tegnap esti rendezvénye. A meghívottak – Mezey Katalin, Csontos János, Oláh János, Zsille Gábor – annak rendje s módja szerint eleget tettek feladatuknak, ha nem is maratoni mennyiségben, de bőséggel felolvastak verseikből, ami önmagában is közönségvonzó (lehetne) – no de ők mondották, manapság a vers senkit nem érdekel. Ennek ellenére, a csillagok pillanatnyi szerencsés állásának köszönhetően, a média a Magyar Rádió képében mégis ráharapott a Magyar Napló kezdeményezte Versmaratonra, idén, a magyar költészet napjára 12 órás hanganyagot rögzített és sugárzott, mintegy nyolcvan költő önmaga előadásában mondhatta versét ország és világ előtt. Már amennyiben a kis magyar világ, mely az országon kívülre rekedt, képes lenne fogni a Magyar Rádiót – no de ők mondották, ez csak tehetetlenség kérdése. És akkor már nem is olyan nehéz eljutni a verstől a politikáig, a költőt csak megszólaltatni nehéz, aztán hagyni kell: beszéljen (írnia, ha költő, úgyis muszáj).
