A Waldorf-pedagógia szellemi atyja Rudolf Steiner, aki az emberközpontú nevelés művészetét kívánta megvalósítani. A Waldorf-iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését harmonikus egységben kezeli.
Nagy szerepet tulajdonít az érzelmek megformált kifejezésének, a kézügyesség fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyermek akaratát, figyelmét és kitartását. A tanagyag elsajátítását a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztése által biztosítja.
A Waldorf pedagógia a nevelést művészetnek tekinti, a tanulási folyamatot pedig a szabadság eszközének, amellyel elvezethetjük a gyermeket önmagához, hogy felnőttként képessé váljon saját útjának felismerésére és követésére. Az egészséges életérzés, valamint a képességek (ki)fejlesztése a fő cél a lexikális tudás megszerzése érdekében. A képzelőerő és a képekben való ábrázolás játssza a legfontosabb szerepet abban, hogy a tanulás személyes, belső tapasztalattá váljék.
Az elemi osztályokban a tanító dicsérettel tudatosítja a gyermek erősségeit, így fejlesztve pozitív én-képét, ugyanakkor tudtára adja a gyermeknek azt is, milyen területen kell többet dolgoznia. A Waldorf-bizonyítvány szöveges értékelés az iskolaév alatt elért fejlődésről, illetve annak nehézségeiről, és benne a tanító tanácsokat fogalmaz meg a további munkához. A Waldorf-iskolában a tanulás egészét áthatják a művészetek: ha a gyermek énekel, furulyázik, rajzol, fest, drámajátékban vesz részt, mesét hallgat, önkéntelenül feloldódik abban, és átéli az alkotómunka gyönyörűségét. Így szokik hozzá ahhoz, hogy egy számára fontos problémát, például egy matematikai feladatot minden testi-lelki-szellemi adottsága bevetésével igyekezzék megoldani csupán azért, mert az érdekes, fontos és szükségszerű.
A jelenlegi iskolarendszernek talán az a legfőbb hibája, hogy túlságosan intellektuális beállítottságú. Ez azt jelenti, hogy legfőképpen az ember gondolati életét kívánja fejleszteni, teletömni a fejét információkkal, és eközben az érzelmi és akarati életét elhanyagolja. A gyermek az ilyen egyoldalú nevelést és tanítást megsínyli. Ezt láthatjuk a mai fiatalság állapotán: érzelmi sivárság, kreativitás hiánya, céltalanság, akaratgyengeség, káros szenvedélyek. A Waldorf-pedagógiának pedig éppen az a lényege, hogy következetesen mindennap nagy gondot fordít a három lelkierő, a gondolkodás, az érzés, az akarat egyensúlyban történő fejlesztésére.
PÁL EMESE, a sepsiszentgyörgyi Waldorf-csoport óvónője
(Frans Carlgren: Szabadságra nevelés – Rudolf Steiner pedagógiája című könyve felhasználásával)
