Székely irodalom mint képződmény, s mikortól is beszélünk róla? Hogyan fér össze az alkotás a többféle elfoglaltsággal, és milyen viszonyban vannak egymással? Humoros, ízes székely nyelven írt történetek, írások felolvasásával, de saját tapasztalata révén is kereste a válaszokat a házigazda, Szonda Szabolcs kitartó és visszatérő kérdéseire a Bod Péter Megyei Könyvtár kedd délutáni közönségtalálkozóján Sántha Attila és Muszka Sándor költő-író.
A Mikes Kelemennél is tetten érhető sajátos észjárásról, a székely irodalomról és megjelenéséről is beszélő Sántha Attila a székely nyelvjárás kihalásának veszélyeire mutatott rá. Az általa szerkesztett Székely szótár egyfajta szélmalomharc a jelenség ellen, mondta, hacsak nem történnek olyan gesztusok, mint az Iszkiri a guruzsmás berbécs elől című antológia, tehát ha felmutatjuk, hogy ennek a székely nyelvjárásnak igenis, lehet értéke. Hozzáfűzte: az irodalmi magyar nyelv kizárólagos használatára buzdító pedagógusok egyfajta székely kulturális genocídiumot követtek el – az általunk vagy szüleink által használt kifejezések, szavak nem adódtak át, a mai gyermekek már nem használják azokat, s a folyamat erős hasonlóságot mutat a Csángóföldön történtekkel.
Aki az ifjúságot csizmaveréssel vagy huszárfelvonulással szeretné itthon tartani, az nem ismeri a fiatalokat, mondta a kultúrára fordított minimális anyagiak kapcsán Muszka Sándor, aki úgy véli: az irodalmi pálya ma már nem vonzó a fiatalok számára, de a jelenségen még a vidéki önkormányzatok is könnyen segíthetnek író-olvasó találkozók, kiállítások szervezésével. Hozzáfűzte: bár Székelyföldön tömbben él a magyarság, kultúra vonatkozásában ez mégis periféria.
