Elkezdődött Csiszárfürdő felújítása

2012. június 6., szerda, Közélet

A bálványosfürdői hideg fürdőknél terepfelméréssel kezdődött hétfőn a Taierling fivérek által kezdeményezett kalákamozgalom Csiszárfürdő felújításáért.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az egykori tulajdonos, Csiszár Dénes ükunokái, Taierling Johann és Péter Ferenc a fürdőépítést helyi cégekkel és hétvégi közmunkával szeretnék kiviteleztetni a mai igényeknek megfelelően. A látványtervek szerint korszerű megoldással, aránylag kevés pénzből rendbe lehet tenni a hideg fürdőket úgy, hogy legalább egyet télen is használni lehessen. A terepszemlén a tulajdonosok és három munkatársuk mellett a kászon­impéri Tóth-Kovács Áron építész, a ka­lákamozgalom egyik alapembere vett részt. A Csokoládé-medencénél csupán a padolást javítják, hogy a nyár folyamán használni lehessen, első lépésként a Timsós- és a gyermekmedence felújítását kezdik el. Mivel hét évi folyamatos kilincselés után sem kapták vissza őseik torjai erdeit, a szükséges csere-, bükk-, akác- vagy lombhullató fenyőfaanyagot adományból, felajánlásból oldják meg. Az ácsmesterek mellé önkéntesekre is számítanak. Várnak mindenkit, akinek fontos Csiszárfürdő jövője, és szívesen fogadják javaslataikat, ötleteiket, segítségüket. Találkozás hétfőn tíz órakor a kézdivásárhelyi Gábor Áron téren, ahonnan fél tizenegykor indulnak Csiszárfürdőre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 410
szavazógép
2012-06-06: Közélet - :

Romániában Nemkívánatos lehet Kövér László (Diplomáciai feszültség)

Éljenek a választás szabadságával – erre biztatta tegnap Kövér László a Maros megyei magyarokat.
2012-06-06: Közélet - Váry O. Péter:

Ellenzékben sem áll meg az élet (Sepsiszentgyörgy)

A beruházások üteme nem lassul Sepsiszentgyörgyön, persze, sokkal gyorsabb is lehetne, ha kormánypénzekkel is gazdálkodhatna a város, nem csak az uniós pályázatokból és saját költségvetéséből – reagált Antal Árpád polgármester arra, hogy az RMDSZ ellenzékbe kerülésével a szövetség vezette közigazgatási egységek elestek a kormánypénzektől.