A surlókór (surlónyavalya, reszketőkór, románul scrapie) inkább a túltenyésztett juhfajtákra jellemző, és a gerincvelő krónikus gyulladásának formájában jelenik meg.
Inkább a finom szervezetű merinó juhok között, igen ritkán nemezes-gyapjas és a húsjuhok között előforduló betegség. A betegségre való hajlamosságot a túlfinomítás, a beltenyésztés és az elkényeztető tartás fokozza, legtöbbször a két-három éves juhok betegszenek meg.
A surlókór tünetei között legelőször a feltűnő ijedősség és ideges izgatottság jelentkezik, mely utóbbi, főleg meleg időben, a fülek és a tág pupillás szemek reszketésében, a bólintgatásban, megfogáskor a nyak és törzs izmainak remegésében, sőt, görcsös rángatózásában nyilvánul meg. Egy-két hónap múlva a test hátulsó részének gyöngesége áll be, melynél fogva a beteg állatok bizonytalanul, ingadozva, sajátosan tipegve, ügetve járnak. Vágtatni vagy akadályokat átugrani nem képesek, szaladás közben minduntalan elesnek. Egyidejűleg, nyilván a viszkető vagy bizsergő érzéstől késztetve, farkuk tövét, a fart, a kereszttájat és egyéb testrészeiket dörzsölik és harapdálják. A bántalom súlyosbodása közben vérfogyottság és senyvesség fejlődik ki, mely végül elhulláshoz vezet.
A betegség orvoslásának módja nem ismert, az ellene való védekezés pedig a helyes elveken alapuló, túlzásoktól tartózkodó tenyészirányban áll, miközben az új tenyészállatok beszerzése különös óvatosságot igényel. Ha a betegség valamely nyájban már fellépett, kiirtása nehéz; a betegeknek és ezek közvetlen utódainak kiselejtezésén kívül jó hatással lehet a nyáj más vidékre, ha lehet, magasabban fekvő helyre való átterelése.
