Egyetemi beszélgetésekMűveltség nélkül nem érdemes

2012. november 13., kedd, Közélet

Ismét hangulatos estének lehettünk tanúi múlt csütörtök este Nagy Attila, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának főigazgatója által megálmodott egyetemi beszélgetéseken. A házigazda kötetlen beszélgetésre hív olyan neves egyetemi tanárokat vagy jeles alkotó személyi­ségeket, akiknek tapasztalatai, esetleges külföldi élményei nyomán előremozdulhat a helyi egyetemi élet.

Az eddigi vendégek, Szilágyi Charlotte, a Harvard Egyetem szeminarizáló tanára és Kristály Sándor matematikus után egy olyan személyiséget hívott meg, aki itt, helyben fejtette ki áldozatos kultúramentő tevékenységét, és szerepet vállal ma is közösségünk életében. És itt nem csak Kiss Jenő harminchárom éves könyv­tár­-igazgatói múltjára gondolok elsősorban. Talán kevesen tudják, hogy igazgatói működése alatt könyvtáron kívüli tevékenységekben is kezdeményező és irányító szerepet vállalt. Több szobor és emlékmű felállítását szorgalmazta, mint például a zágoni Mikes Kele­men-, a sepsiszentgyörgyi Kos­suth La­jos-, II. Rákóczi Ferenc-szoborét, valamint a Jókai- és a Bartók-emlékplakettet is neki köszönhetjük. Felismerte a könyvtári szakmai képzés szükségességét, irányítása alatt kezdődött a könyvtári katalógus digitalizálása.
A csütörtöki találkozón a műveltség és a tájékozottság viszonyáról beszélgettek. Bár e két fogalom összefügg, nem fedi egymást. A mai globalizált világban a média és a politikusok azt sulykolják az emberbe, hogy fontos és számít, de aztán ejtik, mint egy porszemet. Sok forrásból lehet tájékozódni, de egyáltalán nem könnyű kiválasztani a hiteleseket. Olyan forrásokat kell keresni, amelyek gyarapíthatják az általános műveltséget. A műveltség iránti igény inkább az európai emberre jellemző. Az amerikai társadalomban sokan műveletlenek, éppen ezért nem látják életük értelmét. Műveltség nélkül lehet élni, de értelmessé tenni az életet nem.
Az estének külön színt adott Barabás Lajos tenor éneke, aki magyar népdalt és a népszerű János vitéz operettből adott elő részletet.
MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1218
szavazógép
2012-11-13: Közélet - Kuti János:

Tanulunk a szlovákoktól? (A múlt hét)

Olyan esemény zajlott a múlt héten Sepsiszentgyörgyön, amelyen olyanok vettek részt (székelyek), akik nincsenek is, azért a földért, amelyik nem létezik (Székely). Mindezt olyan zászló alatt, amely ezek után szintén nem létezhet. Így azt is lehetne mondani, hogy nem volt semmi.
2012-11-13: Világfigyelő - :

Magyar–szlovák egymásra utaltság (Robert Fico a két ország viszonyáról)

Szüksége van egymásra Szlovákiának és Magyarországnak, Pozsony és Budapest pedig nem engedheti meg magának, hogy feszültségek terheljék a kormányközi kapcsolatokat – fejtette ki a szlovák miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lapban tegnap megjelent interjúban.