Székelyföld továbbra sem létezik?

2014. március 4., kedd, Máról holnapra

Jó nagy a harmadik Ponta-kormány, közel harminc teljes rangú vagy tárca nélküli miniszteréből kettő jutott az RMDSZ-nek is, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesként és a művelődési tárca vezetőjeként, Korodi Attila pedig környezetvédelmi miniszterként foglal majd helyet a hatalom asztalánál.

Hogy jó vagy rossz nekünk ez a kormányzás, az már hét végén az SZKT szintjén eldöntetett: az önkormányzati képviselők tudni vélték, hogy a magyar közösség közel kilencven százaléka támogatja a kormányba lépést, tehát nemcsak ajánlatos, de létfontosságú elfogadniuk Victor Ponta felkérését. A kormányfő meg nyilvánosan elismerte, hogy a roppant bonyolulttá vált külpolitikai helyzetben, amikor az ország keleti határánál etnikai felhangokkal is megtűzdelt háborús hangulat terjed, jobb, ha így tartják féken a hatalmon kívülre szorult RMDSZ radikalizálódását.
Különben a megelőző napokban mind a miniszterelnök, mind helyettese, Liviu Dragnea meglehetősen mogorván tagadta, hogy egyetem- vagy székelyzászló-ügyben például engedményeket kívánnának tenni az RMDSZ-nek, de ezt, úgy látszik, meg sem hallották a hatalom szekerére felkapaszkodni vágyók. Mint kiderült, Kelemenék optimizmusának forrása, hogy a 2012. december 21-én elfogadott kormányprogram kisebbségi fejezetét a Szociál-Liberális Szövetség felkérésre maguk készítették, s most állítják: abban alapjaiban minden benne foglaltatik, ami a magyarság további boldogulásához szükséges.
Bár a román közbeszéd irányítói állítják, az RDMSZ az égadta világon mindent elért az elmúlt két évtized alatt, a valóság, hogy magyarkérdésben mindig fukar marokkal mértek, s amit eredményként élünk meg, azt az uniós csatlakozás okán mindenképpen kénytelenek voltak biztosítani. Különben kis lekenyerezésekkel, jog-morzsákkal tartották magukhoz láncolva a szövetséget, s most Kelemen Hunorék elismerik-forma, hogy a meglévő, de törékeny, a szórványban alig gyakorolható nyelvi jogokon és az oktatásügyben elért halovány eredményeken kívül a magyarság majd minden lényeges követelését a harmadiknak nevezett Ponta-kormánynak kellene biztosítania. Kivéve, persze, az autonómiát, mert arról hallgatnak, mint Béla a fűben... És a kormányzás hátralévő éveiben fognak megoldást találni a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának létrehozására vagy a székely zászlók körüli pitiáner elutasítások orvoslására. Székelyföld, természetesen, addig sem létezik.
A hatalmasnak tűnő apparátusban, hisz az égadta világon senki nem árulta el, hány államtitkára van a kormánynak, 14-et sikerült megszereznie az RMDSZ-nek, így feltörekvő fiataljai újra kenyérbe esnek. A két miniszter és ez a tucatnyinál kettővel több államtitkár elmondhatja majd unokáinak, milyen jó volt nekik 2014-ben magyarnak lenni Romániában. Hiszen csak kormányátalakítás történt, nem struktúraváltás, jelentik ki büszkén. Aki ebből sem ért, boldogan lelkesedjék tovább.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 611
szavazógép
2014-03-04: Közélet - Iochom István:

Japánsztrájk a Nagy Mózesben

Meghatározatlan ideig japánsztrájkba lépett tegnaptól a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum vezetősége, tanári kara és diáksága, tiltakozva az ellen, hogy a költségvetési törvény értelmében a tanintézmények igazgatóinak a korábbi heti négy óra helyett tizennégy tanórát is kell tartaniuk a vezetési feladatok mellett. A tiltakozás nem tartotta fenn a próbaérettségi menetét, tizenegy teremben zavartalanul zajlott a vizsga.
 
2014-03-04: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Belföldi hírek

Tőkés bírálja, Mesterházy üdvözli
Kormányra lépésével az RMDSZ legitimálja a magyarellenességet, a korrupciót, a demokráciaellenes fejleményeket – fejtette ki a tegnapi belpolitikai történések kapcsán Tőkés László. Az európai parlamenti képviselő a Duna TV Közbeszéd című műsorában a román kabinetet Magyarország volt kormányaihoz, a Medgyessy–Gyur­csány–Bajnai-kabinetekhez hasonlította.