Románia Hivatalos Közlönyében is megjelentek azok a csekély összegű (de minimis) támogatásokról szóló kormányhatározatok, melyek a kedvezÅ‘tlen idÅ‘járás okozta mezÅ‘gazdasági károk enyhÃtését, illetve a fajtafeljavÃtást célozzák.
MeÂgyénkben a méhészek részesülhetnek a támogatásban, ugyanakkor fajberbécsek és vemhes üszÅ‘k vásárlására is folyósÃtanak csekély összegű vissza nem térÃtendÅ‘ támogatást. Aki részesülni kÃván ezekbÅ‘l, igyekeznie kell, az iratcsomókat a méhészeknek október 31-éig, az állattenyésztÅ‘knek november 10-éig kell leadniuk a mezÅ‘gazdasági igazgatóságokon. A Kovászna Megyei MezÅ‘gazdasági Igazgatóság felkészült a kérések átvételére, külön munkacsoport alakult a méhészeti és állatvásárlási igénylések fogadására – tudtuk meg Könczei Csaba megyei agrárigazgatótól.
A de minimis támogatásokra vonatkozó törvényes elÅ‘Ãrások, a 2014-ben hozott 873-as, illetve 867-es kormányhatározat az interneten is tanulmányozható, felvilágosÃtást adÂnak a mezÅ‘gazdasági igazgatóságon (a http://www.dadr.covasna-ro.eu honÂlapon is szerepelnek a tudnivalók, külön listában az igényléshez szükséges iratok), az üszÅ‘vásárlás esetében tanácsadással szolgálnak a Kovászna Megyei Szarvasmarha TenyésztÅ‘k EgyesüleÂténél is (SepsiÂszentgyörgy, MartinoÂvics utca 2. szám, telefon 0267 310 020 vagy 0733 961 670).
A támogatások odaÃtélését az EU Bizottságának 2013/1408-as szabályzata Ãrja elÅ‘. A megfogalmazás szerint a de minimis támogatás értéke három egymást követÅ‘ évben nem haladhatja meg a 15 ezer eurót jogosultakként, a támogatás nem befolyásolja a tagországok közötti kereskedelmet, sem a konkurenciát.
EnyhÃtik az idÅ‘járás okozta károkat
A méhészek de minimis támogatásának odaÃtélését a 2014/867-es határozat szabályozza (megjelent a Hivatalos Közlöny 750. számában), az igényléseket október 31-ig fogadják. A kedvezÅ‘tlen idÅ‘járás (meteorológiai hivatal mérései alapján) okozta többletkiadások részleges fedezését méhtáplálék, táplálékkiÂegészÃtÅ‘k, biostimulátorok vásárlási költségeinek megtérÃtését szolgálja – azon termékekét, melyek megtalálhatóak a vonatkozó hivatalos jegyzékben. A 75-nél kevesebb méhÂsaláddal rendelkezÅ‘ méhészek 4 lej támogatást kaphatnak családonként, a 75-nél több családdal dolgozó méhészek juttatása 7,5 lej/család.
A méhészeti ágazat de minimis támogatására jogosultak termelÅ‘i könyvvel rendelkezÅ‘, fizikai személyként dolgozó méztermelÅ‘k, engedélyezett magánszemélyek, egyéni és családi vállalkozások, jogi személyiséggel bÃró méhészek, valamint jogi személyiséggel rendelkezÅ‘/nem rendelkezÅ‘ egyesületi formák. Az igénylési dossziéba kell fűzni a következÅ‘ dokumentumok másolatait (de az eredetieket is be kell mutatni): az igénylÅ‘ személyazonossági igazolványa, a cégek bÃrósági bejegyzése, napra láttamozott termelÅ‘i könyv, igazolás a polgármesteri hivataltól a méhcsaládok számát illetÅ‘en, állat-egészségügyi engedély, aktÃv bankszámla, a vásárolt termékek számlája.
Fajállatok vásárlását segÃtik
A fajberbécsek (legalább hat hónaposak) és fajüszÅ‘k (14–28 hóÂnaposak, vemhesek) vásárlásának támoÂgatását a 2014/873-as kormányÂhatározat szabályozza (megjelent a 755. Hivatalos Közlönyben). A kérvényeket november 10-ig fogadják. JoÂgoÂsultak juh- és szarvasmarha-tenyésztÅ‘k, termelÅ‘i könyvvel rendelkezÅ‘ fizikai személyek, engedélyezett fizikai személyek, egyéni és családi vállalkozások, jogi személyek, valamint jogi személyiséggel rendelkezÅ‘/nem rendelkezÅ‘ egyesületi formák.
Az igénylÅ‘knek legkevesebb 150, legtöbb 1000 nÅ‘stény juhot (a legfiatalabb egy éves lehet) kell birtokolniuk. A szabály: egy berbécs kérhetÅ‘ harminc juhra, és legtöbb 700 juhra vásárolhatók. A támogatás legfennebb 2500 lej/berbécs lehet. A de minimis támogatással a következÅ‘ fajtákhoz tartozó berbécsek vásárolhatóak: szuffolk, charolais, ile de france, palasi húsjuh, texel, német feketefejű, Hampshire, merinofleisch, palasi merinó, palasi tejelÅ‘ juh, lacaune, frÃz, awassi, cigája, teleormani fekete fejű, karakul.
Az igénylÅ‘ szarvasmarha-tenyésztÅ‘knek 3–10 tehenet (legalább 28 hónaposat) kell birtokolniuk. Kivételesen igényelhetik a támogatást azok a szarvasmarhatartók is, akik kevesebb, mint három tehenet birtokolnak, és tagjai bejegyzett egyesületnek. A támogatás célja, hogy az állattenyésztÅ‘ tÃzre egészÃthesse ki tehénállományát, Ãgy kérvényezÅ‘kként legtöbb tÃz üszÅ‘ vásárlását segÃtik. A támogatás értéke 5000 lej/üszÅ‘. A vásárolható üszÅ‘fajták: Aberdeen angus, limuzin, charolaise, aubrac, román feketetarka, román tarka, szimentál, holstein, barna, jersey.
Az igénylÅ‘knek mindkét esetben vállalniuk kell, hogy a berÂbécs-, illetve üszőállományt legalább három évig megÅ‘rzik, a leszármazottakat törzskönyveztetik (juhoknál csak a nÅ‘stényeket). Az igénylÅ‘knek rendelkezniük kell az egyéni farmjegyzékkel, állataiknak szerepelniük kell az országos állatnyilvántartásban.