„Ott, ahol zúg az a négy folyó, ott, ahol szenvedni jó,
ott, ahol kiomlott annyi drága vér, ezredévről mond mesét a szél...”
Érzem, mint ölel át a szél, hallom halk szavát, suttogását, amint csendesen, édes anyanyelvemen elismerő szavakat susog e vidék, e föld hőseiről.
Nyisztor Sándor
Szatmárnémetiben született 1979. június 27-én. Szülővárosában tette első lépteit a vívópáston, méghozzá két fegyvernemben – tőrben és párbajtőrben – Zsák Zoltán és Marcela Moldovan irányításával. Néhány év után úgy döntött, Nagyváradon folytatja sportpályafutását a Körös SE színeiben. Jól döntött, hiszen kilencszer állhatott az országos bajnokság dobogójának legmagasabb fokára. Nemzetközi téren első nagy sikerét 1996-ban aratta, amikor a belgiumi ifjúsági Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett. Egy évvel később az utánpótlás-korosztályúak világbajnokságán a párbajtőrvívók viadalán a nyolcadik helyen zárt, két évvel később a keszthelyi ifjúsági világbajnokságon ugyanebben a számban bronzérmet nyert. 2004-ben részt vett az athéni olimpiai játékokon, ahol a párbajtőrvívás egyéni számában a 31. helyen végzett. 2010-ben szakított a Nagyváradi Körössel, és Marosvásárhelyen folytatta sportpályafutását. Marosvásárhely után az anyaország következett, még pontosabban Debrecen, ahol edzői tisztséget vállalt, s közben megőrizte helyét a román párbajtőr-válogatottban is. Remek sportember.
Stahl Krisztina
1978. április 9-én született Szatmárnémetiben. Édesapja, Stahl István újságíró, édesanyja, Jencsik Katalin vívónő – ötszörös olimpiai résztvevő, kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok és többszörös világbajnoki érmes, ifjúsági világbajnok. Krisztának tehát volt, akiknek példáját követnie. És meg is tette. Jól kezdte vívópályafutását, s miután édesanyja mellett megszerezte a tőrvívás alapismereteit, a fővárosi Csillag (közismert nevén Steaua) színeiben folytatta pályafutását. Sikeresen, hiszen ötször nyert egyéni országos bajnokságot, csapatban pedig a Csillagnak nem volt itthon legyőzője. A nemzetközi versenyeken is igyekezett édesanyja nyomdokában maradni. Miután 2002-ben és 2003-ban világbajnoki bronzéremért állhatott dobogóra Lisszabonban és Havannában, 2004-ben és 2005-ben világbajnoki ezüstérmet szerzett New York és Lipcse világbajnokságán. A 2004-es koppenhágai Európa-bajnokságon csapatban aranyérmes lett, majd később ezen arany mellé szerzett még egy ezüst- és egy bronzérmet is. Gazdag éremgyűjteménnyel utazott a pekingi olimpiai játékokra. Érmet nem szerzett, de szégyent sem hozott a Stahl családra.
Sajnos, egy évvel később, 2009. november 26-án édesanyja meghalt. Krisztina itt pontot tett aktív sportpályafutására, hazatért szülővárosába, s mint közgazdász – e szakmában szerzett oklevelet – kapott állást a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalban. Teljesen nem szakadt el a vívástól, együtt több szatmárnémeti edzővel megalakították a Fencing Egyesületet.
Kőnig Rita
Szatmárnémeti szülöttje, akárcsak Funkenhauser Zita vagy Wéber-Kosztó Mónika, hogy csak két nevet említsünk a határ menti város neves vívóiskolájának növendékei közül. Ki itt, szülőhazájában, ki a határokon túl tette le névjegykártyáját a vívósport asztalára. Zitához és Mónikához hasonlóan Rita is Németországba tette át otthonát.
Az 1977. március 12-én született Rita első edzői Stahlné Jencsik Katalin és Haukler Judit volt. Tőlük tanulta meg a tőrvívás ábécéjét, tőlük szerezte az alapismereteket is, melyeket aztán Németországba költözve – természetesen családjával együtt – a tauberi együttesben csiszolt tovább, s emelt világszínvonalra. Első sikereit fiatalabb korosztálya bajnokságain aratta, majd következett az 1995-ös ifjúsági világbajnokság, melyen világbajnoki címet szerzett egyéniben, s ezzel jelezte is a német szakembereknek, hogy igenis, ott a helye a német nagy válogatottban. Meg is nyílt előtte a kapu, s 1999-ben a szöuli felnőtt világbajnokságon tagja lett a világbajnok német csapatnak. Következett a sydney-i olimpia (2000), itt pedig Rita egyéniben az olasz Vezzali Valentina mögött a második helyen zárt, csapatban pedig bronzéremért léphetett a dobogóra a szatmárnémeti vívóközösség nagy-nagy örömére, elégtételére. Ma is Németországban él.
Földeák János
Az egykori Temes vármegye búziásfürdői járásában fekvő Hattyason született 1903. június 9-én. Lakatos szakmát tanult, és szabad idejében hódolt a kor és a vidék kedvenc sportjának, a birkózásnak. Lakatos szakmai tudását külföldön szándékozott „értékesíteni”. Az első kapu, ahová bedöngetett 1924-ben, az az Egyesült Államoké volt, de hiábavalónak bizonyult minden igyekezete, próbálkozása, vízumot nem kapott. Anélkül pedig... Így aztán maradt öreg kontinensünkön, de jó távol a Bánságtól, Hamburgban telepedett le. 1927-ben meg is kapta a német állampolgárságot. Hogy oly hamar megkapta az állampolgárságot, abba minden bizonnyal besegített a birkózás, hiszen alighogy Hamburgba költözött, felkereste a város birkózóklubját, s bemutatkozott. Tudása, ereje megnyerte a németeket olyannyira, hogy nevezték is az 1930-as stockholmi kötöttfogású Európa-bajnokságra, ahol a kisközépsúlyban bronzérmet szerzett, három évvel később a helsinki Európa-bajnokság nagyközépsúly csoportjában már ezüstérmes lett, akárcsak a Los Angeles-i olimpián, ahol csak a finn Väinö Kokkinen tudta megelőzni. Na de Földeák kedvenc stílusa a szabadfogás volt. Ebben a stílusban sorozatban három Európa-bajnokságot nyert, mindhármat a kisközépsúlyban – az elsőt Budapesten 1931-ben, a másodikat Párizsban 1933-ban, a harmadikat Stockholmban 1934-ben.
Három arany-, egy ezüst- és egy bronzérem birtokában vonult vissza 1935-ben, de csak az aktív pályafutását szakította félbe, mert továbbra is a birkózásban tevékenykedett mint edző. A második világháború után egészen 1966-ig szövetségi kapitányként tevékenykedett. Német földön alussza örök álmát.
Fabinyi József
Kolozsváron született 1887. március 31-én. Hobbija az úszás volt. 1907-ben országos bajnokságot nyert 200 yardos mellúszásban, 1907. szeptember 29-én megjavította a 200 yardos mellúszás világrekordját. Huszonegy évesen részt vett az első londoni olimpián (1908), ahol a 200 méteres mellúszásban állt rajthoz. Az előfutamból továbbjutott, de a középfutamban csak negyedikként érkezett célba, s így nem jutott a döntőbe, tehát helyezés nélkül zárta olimpiai részvételét. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a 200 méteres mellúszás első országos bajnokságát csak 1917-ben rendezték meg, a 100 méteres távét pedig 1921-ben. Budapesten hunyt el 1949-ben.
Rácz Attila
Három város – Brassó, Sepsiszentgyörgy, Bukarest – osztozik Rácz Attila olimpián és világbajnokságon részt vett evezős örömében, bánatában. Attila ugyanis Brassóban született 1973. június 15-én, alig egyéves, amikor szülei Sepsiszentgyörgyre költöznek, ahol elemi és középiskolai tanulmányait – utóbbit a Puskás Tivadar Iskolaközpontban – végezte, majd Bukarestben a hadsereg sportegyesületében, a Steaua színeiben sportolt, evezett, vett részt a két nagy világversenyen, és nyert egypárevezős, két-, négy- és nyolcevezős hajóval – mert minden hajót kipróbált, és minden hajóban megállta helyét – több mint harminc bajnoki címet. Ő is, mint a tamásfalvi Tusa Imre, katonai éveiben került kapcsolatba az evezéssel, első edzője, Zágoni Marilena, majd George Mereuţă mester irányításával evezett fel a sportág hazai egére.
Első országos bajnoki címét 1994-ben szerezte négypárevezős hajóban, rá egy évre megvédte bajnoki címét, és a világbajnokságon képviselte hazánk színeit, de döntőbe nem jutott hajójuk, 1996-ban pedig részt vett az atlantai nyári olimpiai játékokon, ahol a 13. helyen zárta a küzdelmet, újabb egy év múlva második világbajnokságán rajtolt. Sajnos, Attila egyik nagy világversenyén sem tudott érmet szerezni, pedig az előkészületi célt szolgáló nagy evezős regattákon – Ausztriában, Németországban, Svájcban, hogy csak néhány országot említsünk – többször is az első helyen végzett a hajó, melyben evezett.
Itthon, a hazai vizeken akár az egypárevezősben lapátolva a vizet, akár a kormányos kettesben, a négypárevezősben verhetetlennek bizonyult, sőt, a nyolcasban is nyert országos bajnoki címet. Mint sokszoros román bajnok hét éven át viselte a válogatott mezét előbb ifjúsági, majd felnőtt korosztályban. Közben megnősült, felesége, Gabriella kosárlabdázó. Visszavonulása után Sepsiszentgyörgyön él, altisztként dolgozik a katonaság kötelékében. Mivel nincsenek az evezőssport gyakorlására alkalmas tavaink, világot járt bajnokunk kénytelen emlékeiből élni, pedig volna mit átadnia a fiatal nemzedéknek.
