Megkérdőjelezték az államfő döntésétEzrek tüntettek az erdőkért

2015. május 11., hétfő, Közélet

Az ország közel harminc városa mellett európai és tengerentúli nagyvárosokban több ezren tiltakoztak szombaton a hazai erdőtarolások leállítását követelve. Klaus Johannis államfő legitimnek nevezte a civil szervezetek kezdeményezte megmozdulásokat, és azt ígérte, a törvénytelen kitermelés jelentette „súlyos problémát” a nemzetbiztonsági tanács ülésén megvitatják.

Victor Ponta kijelentette, az államfő által a törvényhozáshoz visszaküldött erdőtörvényről a képviselőház szakbizottsága kedden tárgyal (a szenátus múlt héten a jogszabály eredeti változatát voksolta meg, visszautasítva a módosító javaslatokat). A miniszterelnök leszögezte, a szociáldemokraták olyan keretszabályozást támogatnak, mely megakadályozza és bünteti az illegális fakitermelést, ugyanakkor elejét veszi monopóliumok kialakulásának az ágazatban.
Bukarestben öt órát tartott a tiltakozó megmozdulás, több mint kétezer polgár előbb a kormányhivatal, majd a törvényhozás épülete előtt követelte egyebek mellett a felelős erdőkitermelést szabályozó törvény elfogadását is. (Mint ismertettük, Klaus Johannist korábban az a vád érte Doina Pană egykori szaktárca­ve­­zető részéről, hogy a Holzindustrie Schweighofer (HS) lobbija következtében küldte vissza a parlamentnek a módosított erdészeti törvényt. Az államelnök kifogásolta, hogy a jogszabály szerint egy gazdasági csoport piaci részesedése egy bizonyos fafajta kitermelésében maximálisan 30 százalék lehet – emiatt is utasította el a törvény kihirdetését – szerk. megj.)
Kolozsváron, ahol több mint ezren vo­nultak utcára az illegális erdőirtást ellenezve, a forgalmat is megbénította a három órán át tartó tiltakozás. A tüntetők egyebek közt Ébresztő, Románia!, Kifelé a Holz-cal az országból! jelszavakat skan­dáltak, és többen felrótták az államfőnek, hogy a külföldieknek kedvez, megfeledkezve ar­ról, hogy őt a románok választották meg. Temesváron és Jász­vásáron összesen négyszázan tiltakoztak, Gyulafehérváron 150-en tüntettek az erdők védelmében, azt is skandálva: A nagyvállalatok nem törvényhozók.
Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi tárcavezető a napokban nyilvánosságra hozott, a HS romániai tevékenységét bemutató sajtóanyagokra reagálva csütörtökön elrendelte a társaság romániai munkapontjainak ellenőrzését, majd kilátásba helyezte, hogy beszállítóinál is hasonló eljárást kezdeményez. Úgy fogalmazott, az illegális fakitermelés országos méretű probléma, és rámutatott, a minisztérium célponttá vált, csupán azért, mert teszi a dolgát. Egy suceavai sajtótájékoztatón ugyanakkor kifejtette, mivel visszaküldte a parlamenthez az erdőtörvényt, „az államfőt beárnyékolja a gyanú, hogy nem a románok pártján áll”.
Neculai Bereanu szociáldemokrata sze­­ná­tor ismertette, Suceava hegyvidékén élő polgárok visszajelzései arra utalnak, hogy az osztrák fafeldolgozó illegális kitermelésből származó rönköt is megvásárol. A honatya ezért fontosnak tartja, hogy a szaktárca ellenőrző testülete az osztrák társaság raktáraiban lévő teljes famennyiséget átvizsgálja.
Cătălin Baciu államtitkár révén pénteken beadványt juttattak el a versenytanácshoz a faiparban érdekelt vállalkozók képviselői, akik a nyersanyag beszerzése kapcsán a HS esetleges monopolhelyzetére hívták fel a hatóságok figyelmét.
A szaktárca eljárásáról a HS képviselői a Mediafax hírügynökségnek azt nyilatkozták, az illetékes hatóságok rend­szeresen ellenőrzik gyáraikat. Elismerően szóltak a pillanatnyi felülvizsgálatokról, melyektől azt remélik, eredményük eloszlatja a társaságot ért tisztességtelen vádakat. Leszögez­ték továbbá, fűrésztelepeik nem dolgoznak fel olyan rönkfát, mely nem rendelkezik eredetet igazoló dokumentumokkal.
A kormány tegnap bejelentette, az illegális erdőkitermelések okán januárban az Országos Korrupcióellenes Ügyészséghez fordult, miután Beszter­ce-Naszód, Mára­ma­ros, Mehedinţi, Neamţ és Suceava megyében vizsgálódtak. A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint az érintett erdészeti igazgatóságok 2009 és 2012 közti tevékenységét célzó ellenőrzések 52 lehetséges bűncselekményt tártak fel.

 

Az osztrák beruházó háromszéki befektetéséről cikkező Átlátszó Erdély megkeresésére a társaság sajtóosztálya a napokban ismertette, hogy Rétyen jelenleg a berendezések tesztelése folyik, a fűrésztelep elindításához szükséges dokumentációt elküldték az illetékes intézményeknek. „Amikor a hatóságok megállapítják, hogy gyárunk minden romániai és nemzetközi jogszabálynak megfelel, meggyőződésünk, hogy kiadják a szükséges engedélyeket” – vázolta a portálnak a beruházó.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2015-05-11: Közélet - Farcádi Botond:

Megmozdult Sepsiszentgyörgy

Magyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését.
2015-05-11: Belföld - :

Elhunyt Dukász Péter színművész

Életének 61. évében tragikus körülmények kö­zött szombaton elhunyt Dukász Péter színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja – tudatta a társulat.