Tanácsot nem adok, csak mondom a magamét

2015. június 18., csütörtök, Nyílttér

Az asztalon egy újság és egy könyv. Az újságból másolom ide Krzysztof Warlikowski lengyel rendező üzenetét: ,,Az emberek közötti kapcsolatok és a társadalmi rendszer felbomlása következtében világvége utáni emberek vagyunk. Nem vagyunk képesek már tornyokat építeni, a falak pedig nem védenek semmitől.” Ösztönszerűen másolok egy sort a könyvből: ,,Kaptál egy világot – javíts rajta, ha tudsz.” Éppen csak, hogy elhallgattak a reményekkel és titkokkal teli búcsú pillanatát jelző iskolacsengők. Mit mondhatna ma egy lelkiismeretes felnőtt a nagy út előtt álló fiatalnak? Hogy az első lépésnél már szétpattanunk, és örökre eltűnnek az időben a ,,toronyépítő” vágyak, álmok, remények?

Visszamoccantok egyet az idő kerekén. A Parnasszus irodalmi kör tagjainak előadásán vagyok. Para Olga keresetlen őszinteséggel vall arról, hogy számára a versírás a legnagyobb válságok idején lelket építő, gyógyító energiaforrás volt. A komédiásnak eszébe jut egy idézet: „a vers kötélhágcsó szakadék fölött”. Demeter Mária minden mondatában, tekintetében egy gyermek kíváncsisága – megértik-e a vele szemben ülők az üzenetet? Huszár Szilamér férfias elszántsággal felolvasott mondatai jó ízléssel ellenpontozzák a hölgyek árnyaltabb hangvételét. Váratlanul forrás-tiszta gyermekhang. Anyanyelvét példaadó szépséggel beszélő kisdiák – Borbáth Mátyás – olvassa fel az édesapa, a hangtechnikai hátteret biztosító  Borbáth Sándor verseit.  Ruszka Zsoltban felsejlik egy szerzetesi lélek összeszedettsége és egy játékos komédiás derűje. Megszületik egy kis színpadi remeklés. Steigerwald Tibor szorgalmasan fényképezi az előadókat, aztán a lépcsőre ül és olvas. Para Olga és Józsa Attila költőtársi tisztelettel adja elő a távol levő Zárug László verseit. A komédiás igazán most figyel fel Józsa Attilára, ő az, aki azt a kötélhágcsós verset írta. Aki édesanyja szerint gyermekkorában, miközben a gázzal takarékoskodni kellett, titokban írta verseit. Aki több mint egy évtizeden keresztül hajnalban kelt, személyvonaton bedöcögött Brassóba, ott beállt a taposómalomba, de az oda-vissza úton megálmodta a Parnasszust. És szolgálta, szerette, védte. Most ő olvas. Nyugodt. „Gyermekei” kiállták a próbát.
A teremben jelen van a kör minden tagja. Zsebükben, lelkükben írásaik. Hallgatnak, hogy társaik mondhassák a magukét. Ők majd máskor... Az alázat magasiskolája. Tanulgatom a nevüket: Domokos Zsuzsa, Fogarassy Tímea, Kató Sámuel, Kató András, Bán József, Veres Judit, Lukács Sándor (Luky karikaturista), Sándor Attila, Szabó István, Balázs Gyöngyike). Megszólalt Beethoven IX. szimfóniája... egy szál hegedűn... Nevető, egymásra csodálkozó, egymást kereső emberek a képernyőn... és a teremben... Azon a délutánon a Kónya Ádám Művelődési Házban történt valami megmagyarázhatatlan. A kör tagjai talán sejtik, tudják, megélik a lengyel rendező figyelmeztető szigorának igazát, de mintha tudnának mást is: kötélhágcsót húzni szakadék fölé versből, alázatból, szeretetből.
Tanácsot senkinek nem adnék, de ha egy fiatal megkérdezné, hogy most hová, merre, miért induljon, a fentiekhez hasonló történeteket mesélnék neki, hozzáfűzve, hogy a kötélhágcsófonás képessége mindenkiben benne van. Attól a pillanattól, amikor a Teremtő a talentumot a megszülető gyermek lelkébe beleírja. Ha nekem nem hinne, segítségül hívnám azt az embert, aki kimentett a nyomorból, és felemelt több száz gyermeket. Böjte Csabát idézném, mert meggyőződésem, hogy azok a gyermekek, akiket az ő szeretete átölelt, jobban hiszik, mint bárki más ebben a világban, hogy egyszer az emberek közé épített falak lebonthatóak és a tornyok felépíthetőek lesznek. De addig mindenkinek – kivétel nélkül – meg kell találnia a maga talentumát, mert amint Csaba testvér figyelmeztet: Isten selejtet nem teremtett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 109
szavazógép
2015-06-18: Nyílttér - Nagy B. Sándor:

Nyolcvanéves a komédiás

Alig pár napja alkalmaztak a szentgyörgyi színházhoz, amikor először bekopogott hozzám az irodába. „Csak azért jöttem, hogy megismerjem az új kollégát” – mondta. Közvetlen és barátságos volt, úgy éreztem, bizalmába fogadott…
2015-06-18: Nyílttér - Fekete Réka:

Csöppnyi családkalandok

Amit a gyermek saját maga végez el, tapasztal meg, legyen az bármilyen kis dolog, sokkal értékesebb, mint az, amit segítséggel tesz meg – hangsúlyozta Nagy-Kopeczky Kálmán, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház vezetője hétfőn a Csöppnyi családkalandok meseíró verseny díjazásán a megyeközponti Hófehérke Napközi Otthonban.