Gyalog megy Londonba egy erdélyi szobrász

2015. július 7., kedd, Magazin

Gyalog indul Erdélyből Londonba Bartha Ernő szobrászművész, hogy rendezze azoknak a nagyméretű szénaszobrainak a sorsát, amelyek a londoni olimpiai játékokkal egy időben tartott kulturális olimpiára kerültek a brit fővárosba.

A száznaposra tervezett utat, melyre július 18-án indul, a magyarfenesi birtokán lévő Arkhai szoborpark megnyitásának első évfordulóján jelentette be a művész. A Kolozsvártól 20 kilométerre levő szoborparkban többek között azok a nagyméretű, fémvázra szerelt, szénaborítású térplasztikák is láthatók, amelyek mása három évvel ezelőtt Londonba került.
Bartha Ernő a bejelentés után elmondta, a Román Kulturális Intézet által meghirdetett pályázatnak köszönhetően három alkotását vihette el Londonba a 2012-es kulturális olimpiára. Az Időspirál című munkáját – melyet az egyik főművének tekint – a londoni Pleasure Gardenben állította fel, de a park 2012-ben kiesett az olimpiai érdekeltség szférájából és bezárt. Az alkotás három éve be van zárva a parkba. A Felhőkarcoló és a Madár című alkotását a Victoria parkban a tó vizén helyezték el. Ezek a mai napig is ott vannak, „belakták a helyet”, de ezeket sem mutatták be, nem tüntették fel az alkotó nevét, a munkák címét. Elmondta, a közelmúltban film készült a Londonban rekedt szénaszobrairól.
„Ez egy olyan téma, ami nyugtalanít, rossz érzést vált ki belőlem, és ezt most le szeretném zárni valahogy” – jelentette ki a művész. Hozzátette, a több mint kétezer kilométeres gyalogutat egyfajta tiltakozásnak is szánja, de senkit sem vádolva indul el. Megjegyezte, azért megy gyalog, mert ezzel áldozatot akar hozni a művészetért, de azért is, mert magát az utat is egyfajta művészi kifejezőeszköznek tekinti. Hozzátette, vele gyalogol Bács Ildikó vizuális művész, filmrendező is, útjukról kisfilm készül.
Bartha Ernő azt tekintette útja céljának, hogy kiszabadítsa a bezárt alkotását, és mindhárom londoni szénaszobra sorsát rendezze. Megjegyezte, az alkotások szerzői jogai másfél éve ismét őt illetik meg. A szobrászművész korábban az MTI-nek elmondta, vállalhatónak tartja, hogy a mulandó világban az alkotásai is mulandóak legyenek. Szénaszobrai – ha nem mozdítják el arról a helyről, ahová felállította azokat –mintegy tíz évig képesek dacolni az időjárással. Bartha Ernő szénaszobraiból Budapesten is láthatott néhányat a közönség a 2008-as Tavaszi fesztivál ideje alatt a Millenáris Parkban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 624
szavazógép
2015-07-07: Magazin - :

Öt Munkácsy-díjas képzőművész egy faluban

Első alkalommal állít ki együtt a nyolc Mezőszemerén élő képzőművész, köztük öt Munkácsy-díjas alkotó szombattól a Heves megyei település faluházában Rima (p)art címmel.
2015-07-07: Magazin - :

Megnyílt az ötvenedik filmfesztivál (Karlovy Vary)

A Time Out of Mind című amerikai film vetítésével pénteken este ünnepélyesen megnyílt az 50. nemzetközi filmfesztivál Karlovy Varyban.