Amint az elhangzottakból kiderült, Dávid Júlia Marosvásárhelyen született, Kolozsváron tanult, jelenleg pedig Magyarországon, Szeged mellett él. Bár iparművészetet tanult, munkáiban túllép ezen, nála a díszítőművészet a kor és a nemzet arcát is megjelenítő kifejezőművészetté válik. Gazda József két nagyobb csoportba osztaná a művész munkáit. Az egyikben az önmagán túlmutató „díszítmény” uralja a képet, míg a másikban a tájmotívumok dominálnak, és ezek között sejlenek fel azok az elemek, melyek részben az egyetemes kultúrára, részben pedig arra a nemzetre utalnak, melyhez a művész tartozik. A tárlat képeinek egy részén ősi motívumaink jelennek meg, ilyen a szarvas-, életfa-, turul-, páva-, tulipán- vagy indamotívum, más részük többnyire tájkép vagy portré jellegű, női alakokkal, melyeken inkább a szín- és anyaghasználat, valamint a képeken túlmutató megfoghatatlan elemek, a hangulat, a benyomások vonzzák a szemlélő tekintetét. Gazda József szerint Dávid Júlia művei úgy tanítanak Istenre, hitre, önmagunk vállalására, hogy konkrét jelentéstartományaikon túllépve elvonatkoztatnak, absztraktba fordulnak, és bennünk gyűrűznek tovább.
A megnyitó végén a művésznő megköszönte a részvételt és az érdeklődést a nagy számban megjelent közönségnek, és pár szóban a székelység küldetéstudatáról beszélt. Mint mondta, korunkban, melyre leginkább a megosztottság jellemző, elsődleges feladatunk, hogy összefogjunk és nyíltan, őszintén vállaljuk önmagunkat, mert olyan őserő rejlik bennünk, mellyel akár az egész világnak példát mutathatunk.