Magyarországi közvetítéssel bizalomerősítő megbeszélésre ültek össze az erdélyi magyar pártok, nemzeti tanácsok vezetői Kolozsváron. Szili Katalinra, no meg a magyar kormány hathatós közbenjárására volt szükség ahhoz, hogy egy asztalhoz telepedjenek, ha nem is a fővezérek, de legalább a pártok másodhegedűsei. Kimozdulni látszik tehát a holtpontról a jó néhány éve megkövesedett gyakorlat, mely nem engedte túllépni az acsarkodáson, üzengetésen politikusainkat, az ellentétek, ellenszenvek mindig felülírták a fontos célokat.
A mostani megbeszélések apropója az egységes autonómiakoncepció kidolgozása volt. Ezen ürüggyel már több testület létesült, emlékezzünk az igen rövid életű Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumra vagy az autonómia-munkabizottságokra, melyekből mindig sértetten kimaradt valaki, és nem sikerült az egy-két alkalmi vitán túllendülniük. Illetve ha mégis – lásd az RMDSZ–MPP szakértőinek ténykedését –, a végeredmény újabb konfliktusokat szült, a másik tábor, a távol maradók nemcsak nem fogadták el a kidolgozott tervezetet, de egyenesen árulásnak tekintették az abban foglaltakat.
2015 őszének kezdetén, két és fél évtizedes küzdelem, bő évtizedes intenzív autonómiaharc után az erdélyi magyarságnak van három pártja, két nemzeti tanácsa és két székelyföldi autonómiastatútuma, no meg összeegyeztethetetlen ellentétek sokasága politikai vezetői között. És ebben a nagy hadakozásban mintha tapodtat sem sikerülne közelebb kerülnünk az 1989 decemberében is megfogalmazott célokhoz. A csütörtöki tanácskozás sem hozott érdemi eredményt, talán csak ama félszájú ígéretet, hogy létezik szándék a folytatásra. Szili Katalin megfogalmazásában ez egyszerűnek hangzik: „meg kell keresni azokat a pontokat, amelyekben egyetértés van, ahol pedig eltérnek a vélemények, ott lehet tárgyalni”. Bizony nem egy-két ilyen megbeszélés szükségeltetik, hiszen az EMNT és az EMNP által is támogatott SZNT csak saját tervezetét tartja elfogadhatónak, az RMDSZ és az MPP pedig a szakértői által kidolgozott törvényt isteníti, igaz, a parlamenti beterjesztést még ennek esetében sem vélik időszerűnek.
Tehát csak hosszú tárgyalássorozat vezethet el egy egységes autonómiakoncepcióhoz, ám a valós együttműködési szándék bizonyítására máris jó alkalom adódik: mindenki részt vállalhat a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett, Székelyföld körbevilágítását célzó, október végi lármafatüzes akcióban. Két évvel ezelőtt a székelyek nagy menetelése igazolta, hogy az összefogás csodákra képes, százhúszezer embert tud megmozdítani, ha egy szólamban csendül fel a különböző irányultságú vezetők hívó szava. Most megismételhető lenne a bravúr, más formában, de erős üzenetet hordozó közösségi élménnyé nőhetné ki magát. Abban az esetben, ha politikusaink együttműködési szándéka valós, és nem csak a magyar kormány küldötte előtti üres színlelés.