Kihívás az egész társulatnak, a különös sorsú, élete nagy részét emigrációban — ebből közel húsz esztendőt Argentínában — eltöltő Witold Gombrowicz, a lengyel katasztrofizmus zsenije első darabjában, a még otthon 1935-ben írott játékában (írhattunk volna mesejátékot is, a mese elemei ugyanúgy megtalálhatóak itt, mint az akkor még nyomokban létező abszurd drámáé) a darabbeli királyság kis világát egy félkegyelművel (?), autistával (?) szembesíti. (Kicsid Gizella lenyűgöző alakítására visszatérünk.) A végeredmény elképesztő, régen tudat alá söpört bűnök törnek fel, a képmutatásra épülő udvar nem tud, mit kezdeni a közéjük csöppenő csodabogárral, akit a trónörökös pillanatnyi(nak tűnő) szeszélye hoz közéjük. A történet roppant egyszerű, az élettel ismerkedő, ki-kicsapongó, de a maga rejtélyes és félművelt módján az élet értelméről filozofáló herceg eljegyzi a különös lényt. Mátray László pályafutása legkiemelkedőbb, átélt alakításában nehéz eldönteni, hogy szeszélyről van-e szó, amikor az udvari iszapfürdő partján meglátott bohókás lényt először kigúnyolja, majd megsajnálja, és bejelenti, hogy eljegyzi, megbotránkoztatva a képmutató udvaroncokat, szüleit, az egész udvart. Szeszély is ez nyilván, ún. polgárpukkasztó gesztus is, egy exhibicionista fiatalember cselekedete, de Mátray is képes érzékeltetni, hogy a herceg egyszerűen megsajnálja a csúnya, félnótás lányt, akit senki sem szeret, s úgy gondolja, hogy ő alkalmas személyében, Hamletet parafrazálva, helyretolni a kizökkent időt, korrigálni a természet tévedését… Vitái a hozzá közel álló Cirill udvaronccal, talán egyetlen bizalmasával — akit Váta Loránd alakít, Mátray régi partnere, s jeleneteik koreográfiája most is pompásan kidolgozott, akár régebben az Alexanderplatzban — tulajdonképpen már a hírhedett és botrányos regény, az Yvonne után íródó Ferdidurke nagy jeleneteit előlegezik. A két exhibicionista fiatalember világundora és mérhetetlen cinizmusa, amely nem kímél sem istent, sem embert, valójában érzékeny lelket takar. Látszik ez Mátray gesztusában, de Váta empatikus töprengéseiben is, amikor a végső, tulajdonképpen egyetlen megoldástól, a gyilkolástól visszahőköl, s vacillál, még a herceghez fűződő baráti kapcsolata s udvaronci hűsége sem bírhatja rá, hogy ő vágja el az alvó lány torkát. Akkor már a herceg rájön tévedésére, már előbb kiderül ugyanis, hogy még ezt a félnótás verebet is szeretheti valaki, megjelenik bizarr szerelmese, Erdei Gábor, aki egy nagy és élvezetes, groteszk, de tragikus monológban vallja meg Yvonne (Kicsid Gizella) iránti érzelmeit, aki ekkor már a herceghez ragaszkodik. Ekkor még visszaléphetne, dacból nem teszi, és mikor rájön tévedésére, már késő, jön a hivatalos eljegyzés. A félkegyelmű már az udvarban, s különös viselkedésével, hallgatagságával szinte kihívja maga ellen a sorsot, noha Fülöp herceg szülei mindent megtesznek, hogy elfogadják. De a lány retteg Ignác királytól. Nemes Levente ante Lear királya, a bornírt zsarnok is fél a lánytól. Kiderül, azért, mert ifjúkori bűnére emlékezteti, midőn akkori bizalmas udvaroncával, a mostani kamarással (Pálffy Tibor egészen félelmetes, a dél-amerikai junták titkosszolgálati főnökeire emlékeztető figurát formál a nagy tanácsadóból) vízbe fojtottak egy megejtett fiatal lányt. Kizuhan magára kényszerített szerepéből Margit királyné, a titkos költő is. Gajzágó Zsuzsa alakítása kivételesen elsodró és erőteljes, kiderül, mennyire egyedül van az udvarban, mennyire szerepei kormányozzák, s amikor félnótás menyével szembesül, hirtelen döbben rá egész élete csődjére, amelyről bizarr verseiben őszintén beszél. Ezek előadása a színésznő kivételes ,,jutalomjátéka"… Ő is, akárcsak fia és férje, valamint a kamarás, arra a felismerésre döbben rá, hogy Yvonne-nak el kell tűnnie, akár azon az áron is, hogy megmérgezi, mert puszta léte lehetetleníti el életüket. Még hazugságban, az udvari rituálék és etikett kétszínű világában is biztonságosabb élni, mint kiszolgáltatva önmagunk ösztöneinek… Megzavarja az udvar világának minden szereplőjét az eléjük tükröt tartó, néma, de nagy, időnként véreres szemeivel állandóan figyelő lány jelenléte. Kimondottan idegesíti az udvarhölgyeket, akik a nyitó, fergeteges és frivolan erotikus jelenetsorban egy exkluzív éjjelibár görljeire emlékeztetnek. A négy lány (Fekete Mária, Ruszuly Éva, Magyarosi Imola, Fatma Mohamed) groteszk csábtánca a királlyal, a királynő jelenlétében (!) némiképpen más előadást tételez, feltehetőleg az udvar belső szabályokra épülő világának erotikára épülő mechanizmusát is a bolond lány jelenléte zavarja meg. Kissé távol áll tőlük az ötödik udvarhölgy, a herceg későbbi kiválasztottja, a királyné bizalmasa, Iza (Pál Ferenczi Gyöngyi), nem mintha nem áradna az ő visszafogott lényéből is valami nyomasztóan elsodró erotika, de ő magányos, nem vesz részt társnői pajzánkodásaiban, talán ezzel is hat a nyughatatlan hercegre? Megzavarja az udvari méltóságok (Kőmíves Mihály, László Károly, Veress László) világát is a lány jelenléte, egyszerűen képtelenek normálisan (?) tárgyalni urukkal, hízelkedésre és mérhetetlen, gátlástalan lojalitásra épülő stratégiájuk akadozik, és csődöt is mond. Mint ahogy a herceg másik bizalmasa (Kolcsár József) fokozatosan teret veszít, de képtelen a dolgát végezni a megszokott rituálé szerint a lakáj (Botka László), megzavarja Yvonne váratlan karrierje nagynénjeit is (Molnár Gizella, Krizsovánszky Szidónia), akiknek amúgy is teher a lány. Tulajdonképpen mindenki — az esztelen cselekedetét már megbánó Fülöptől a rokonokig és a lakájig — a lány halálát kívánja, jelenléte megzavarja az udvari állóvizet. Sorsában csak az ország egyetlen koldusa (Darvas László) nem érez változást. Ő mindenképpen hozzájut az obligát adományokhoz. A lánynak tehát meg kell halnia, s a körmönfont kamarás ki is gondolja, hogyan. Mivel a király, ha felülről néz rá, megzavarja, ezért az eljegyzésre tejfölös kárászt szolgálnak fel, így, ha ránéz a király, s jövendő menye megzavarodik, nagyon könnyen torkán akadhat egy halszálka. S ezzel vége… S ezzel tényleg vége. Hogy a szegény lány halála után hogyan folytatódik az udvar élete, visszatérhetnek-e a csendes hétköznapok blőd unalmába, pikáns vicceik és pornográf játszadozásaik közé, nem tudni. Erről Gombrowicz nem tudósít. De sejthető, hogy nem, mert emléke velük marad, s haláluk végéig nyugtalanítja őket… A katasztrófa állandóan körülöttünk ólálkodik, s bármikor eljöhet, hol egy félnótás lány képében, hol másként. Nincs menekvés…