Most közlik: üzemel a rétyi fafeldolgozó

2015. október 28., szerda, Közélet

Noha mintegy két és fél hónappal ezelőtt már arról tájékoztattak, hogy a Holzindustrie Schweighofer rétyi üzemében elkezdődött a munka, az osztrák vállalat tegnap hivatalos közleményben arról tájékoztatott, hogy tulajdonképpen mostantól indult be a telepen a munka. A terjedelmes tájékoztatóból egyébként csak annyi újdonságot lehet megtudni, hogy jelenleg hányan dolgoznak a fűrésztelepen.
 

A közlemény részletesen felsorolja a már számtalanszor hangoztatottakat: évente 800 ezer köbméter fenyőrönk feldolgozására képes a Réty határában létrehozott, összesen 150 millió euró beruházást jelentő gyár, illetve, hogy a maximális kapacitáson a telep 650 személynek biztosít majd munkát. A jelenlegi alkalmazottak száma kapcsán csak annyit említenek, hogy háromszáz fölötti. A közlemény továbbá emlékeztet arra, hogy a Schweighofer vállalat a telep megépítésével és elindításával a környék egyik legjelentősebb beruházójává vált, a rétyi gyár pedig megközelítőleg 6,8 millió euró éves bevételt hoz majd az állami, valamint az önkormányzati kasszába adók és illetékek formájában. A rétyi beruházással egyébként 770 millió euró fölé emelkedett a vállalat által Romániában beruházott összeg, ami három rönkfeldolgozó gyárat, illetve két kisebb ragasztott épületfát, illetve paneleket gyártó telepet jelent. Az első üzemet Szászsebesen hozták létre 2003-ban – teszik hozzá.
A vállalat tegnapi közlése némileg ellentmondásos, mivel szeptember elején a honlapjukon az volt olvasható, hogy augusztus közepén már beindították a termelést a rétyi üzemben. Ennek jeleként már szeptember folyamán jelentős mennyiségű késztermék volt megfigyelhető a fenyővágóhíd több tíz hektáros udvarán, illetve egymást érték a rönkszállító járművek.
Dálnoki Lajos, Réty község polgármestere érdeklődésünkre elmondta: tudomása szerint a vállalat nagy vonalakban betartotta ígéretét, mely szerint elsősorban helyi munkaerőt alkalmaznak. Az elöljáró szerint a már munkába álltak nagy részét a községből alkalmazták, viszont többen nem feleltek meg az elvárásoknak, így az írástudatlanok szóba sem jöhettek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 711
szavazógép
2015-10-28: Közélet - Szekeres Attila:

Sírköveket döntöttek le (Sepsiszentgyörgy)

Hét síremléket döntöttek le Sepsiszentgyörgyön a Vojkán utcai zsidó temetőben, korábban hármat a vártemplomhoz tartozó református temetőben.
 
2015-10-28: Belföld - :

Négy befutó helyet kér az MPP

Három székelyföldi és egy partiumi megyében kér befutó képviselői helyet a 2016 őszén tartandó parlamenti választásokon az RMDSZ listáján a Magyar Polgári Párt (MPP) – közölte Biró Zsolt.