Elhunyt Horváth Károly zeneszerző

2015. november 6., péntek, Magazin

Hatvanöt éves korában rövid szenvedés után szerdán elhunyt Horváth Károly zeneszerző, előadóművész, aki 1975–1987 között  a sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetője volt.
 

Horváth Károly 1950-ben született Nagyváradon. A bukaresti zeneakadémián végzett, 1975-től a bukaresti televízió magyar adásának állandó munkatársa volt. Concorde és Táltos néven megalapította Erdély legelső folkegyütteseit. Nevéhez fűződik az első Siculus könnyűzenei fesztivál, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, a Székelyudvarhelyi Ünnepi Játékok létrehozása.
A sepsiszentgyörgyi színház zenei vezetőjeként (1975–1987) számos romániai magyar színház előadásaihoz írt színpadi zenét. Magyarországra 1987-ben települt át, 1987 és 1992 között a Mákvirág folkegyüttessel több világturnén vett részt.
Az ezredfordulón a Veszprémi Petőfi Színház, majd  hosszú éveken át volt a Hevesi Sándor Színház zenei vezetője, 2007-től pedig öt évig töltötte be a zalaegerszegi bábszínház igazgatói posztját. Zeneszerzőként új vonulatot indított el a bábszínház életében. Vezetése alatt több zenés, zenére épülő produkció született, köztük a Ludas Matyi című meseopera, a produkciót 2009-ben mutatták be először Zalaegerszegen.
Önálló musicaljei közül a legsikeresebbek a Síp a tökre, a Leányrablás, a Laura és a Nőpápa című produkciók. Több nemzetközi fesztiválon szerzett díjakat, a Finito című előadás zenéjéért 2007-ben elnyerte a Színikritikusok díját.
Horváth Károly temetéséről később intézkednek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 798
szavazógép
2015-11-06: Sport - :

Főszerepben az ütős sportok (Ütős sporthétvége)

November 6–8. között második alkalommal nyitják meg kapuikat a közönség előtt a város ütős sportpályái. A hétvégén kortól, erőnléttől és gyakorlottságtól függetlenül mindenki szabadon ütögethet, tanulhat a jobbaktól, és összemérheti ügyességét nyílt versenyben más vállalkozó szellemű amatőr sportolókkal.
2015-11-06: Magazin - :

Felújítják a görgényszentimrei Rákóczi–Bornemisza-kastélyt

Európai uniós hozzájárulással, több mint kétmillió euróból tervezik felújítani a Görgényszentimrén található 17. századi, egykori Rákóczi–Bornemisza-kastélyt és annak dendrológiai parkját.