Adataik szerint a Schweighofer 2010-es romániai megtelepedése óta 280 ezer hektár erdő tűnt el, ennek legalább felét törvénytelenül termelték ki, és tetemes részét az osztrák feldolgozó gyárai nyelték el. Itthon szerény visszhangja volt a zöldek leleplező anyagainak, szerveztek néhány tüntetést, vizsgálatot rendelt el a minisztérium, a korrupcióellenes ügyészek is tüsténkedni kezdtek, ám mindeddig semmiféle eredményről nem érkezett hír. A fával megrakott teherautók továbbra is százszámra gördülnek be a Schweighofer telepeinek kapuin, egész erdőket nyelnek el a favágóhidak.
Nálunk, Háromszéken, sem utcai tiltakozásokkal, sem a zöld aktivisták ténykedéseivel nem sikerült megakadályozni a Holzindustrie Schweighofer rétyi gyárának engedélyezését, felépítését, működésének beindítását. Erős politikai hátszéllel, befolyásos helyi segítőkkel vetették meg lábukat, és jó ideje nyilvánvalóvá vált, hacsak valamilyen országos botrány el nem sodorja őket, itt maradnak, míg lábon álló fa akad közel-távol. Az országos botrány pedig késik, törvénytelen erdőirtásokat akadályozó álságos jogszabályok születtek ugyan, de senki nem veszi komolyan, nem alkalmazza azokat, még a rönkexport korlátozására tett ígéretét sem váltotta valóra a kormány. Megy minden tovább, akár korábban, elkaptak néhány kis tolvajt, a nagyok pedig vígan garázdálkodnak.
A zöldek ténykedése mégsem volt fölösleges, lám, az Európai Bizottság is felfigyelt arra, mi folyik tájainkon, és december másodikáig adott határidőt a kormánynak, hogy megfékezze az erdők végtelen és jogtalan pusztítását, ellenkező esetben pert indít Románia ellen. Az ez ügyben is folyton ígérgető, de soha semmit nem tevő Ponta-kormány időközben távozni kényszerült, most az új kabinet dolga eleget tenni a felhívásnak. Csak remélhetjük, a Brüsszelből frissen hazatelepedett Dacian Cioloş miniszterelnök és az EB-nél hasonló ügyekért felelős irodavezetőből környezetvédelmi tárcavezetővé előléptetett Cristiana Paşca Palmer komolyan veszi a feladatot, és végre a körmére néz a Románia zöld aranyát évek óta tarháló osztrák cégnek és helyi kiszolgálóinak. Valós és észszerű rendelkezésekre van szükség, amelyek gátat vethetnek az erdeinket huszonöt éve pusztító rablógazdálkodásnak. Talán az utolsó előtti pillanatban még megmenthető legalább az, ami megmaradt belőlük, és esélyük lesz gyermekeinknek, unokáinknak is látni valamit a Kárpátok rengetegeiből.