Páll Ágoston fazekassága jellegzetes székely hagyományon, örökölt tudáson alapszik, amit apáról fiúra adott át több száz éve a család, és amit csak közvetlen tapasztalati úton lehet megtanulni és magas szinten művelni, ezért tekintjük szellemi örökségnek azt a tudást, amit a korondi fazekas birtokol  – hangsúlyozta Szőcsné Gazda Enikő. A szakember bevezetőként röviden ismertette a korondi fazekasság történetét, kiemelve: már 1616-ból van olyan feljegyzés, amely Korondot fazekasfaluként említi. Igazán híressé a XVII. és XVIII. századi főzőfazekak, borvizes korsók váltak, amelyek készítéséhez homokkal soványított agyagot használtak. A korondi mesterek technikai tudását jellemzi, hogy már két-háromszáz évvel ezelőtt tudtak kétvékás, akkor még óriásméretűnek számító fazekat készíteni. A régi korondi edények mázatlanok voltak, ezeket tartották a legjobb főzőedényeknek. A puritán díszítés fehér vagy vörös földdel való csíkozásból állt, a fazekak egyszerűsége és tartóssága miatt már korán keresett kereskedelmi termékké váltak. A mázas technikát csak az XIX. század legvégén kezdték alkalmazni, kezdetben sokan elutasították, de az 1930-as  években elterjedt a színes máz – ismertette a szakember. A Páll család által alkalmazott stílus újabb jelenség, ami nem azt jelenti, hogy szakítottak a hagyományokkal, de figyelembe vették Bandi Dezső marosvásárhelyi iparművész ötleteit, aki feltérképezte a Sóvidéken élő jellegzetes díszítőelemeket, és ezeket próbálta visszaültetni a korondi kerámiába. Manapság a népművészet és iparművészet közötti átmenetnek vagyunk tanúi, bár még apáról fiúra öröklődik a tudás, de kialakult az alkotó egyéniség – mondotta. A Páll Ágoston, a korondi fazekas című könyv éppen az egyéniséget próbálja bemutatni mélyinterjú formájában. A mester mesél, Szathmári Ferenc kérdez.
A könyv első része családi vallomás, amelyből megismerhetjük a korondi Páll családot, akik 1717-ig visszamenően tudnak fazekas őseikről. Páll Ágoston nagyapjától és édesapjától tanulta a mesterséget. Tizennyolc gyermekes családban nőtt fel, kilenc testvére kisgyermek korában meghalt, a túlélők együtt lesték el a fazekasságot a szülőktől, nagyszülőktől. Szegénységben éltek, a család megélhetése múlt azon, hogy pontosan dolgozzanak, s bár voltak vargakanyarok a fiatalok életében – például Páll Ágoston színművészeti egyetemre felvételizett, de nem jutott be –,  mindig visszatértek a biztos megélhetést hozó mesterséghez.
A Páll család mindvégig megőrizte a népi vonalat, a korondias magatartást – hangsúlyozta Szathmári Ferenc, és ismertette: Páll Ágoston több mint száz rendezvényen vett részt kerámiáival, és közel negyven elismerő oklevél, díj birtokosa, köztük az UNESCO Élő Szellemi Örökség díjat az országban elsőként kapta meg 2011-ben. A szerző ezekről is tájékoztat, és a neves fazekasról szóló újságcikkeket is beemel a rendkívül díszes kiadványba, amelyben a színes fotók által is ízelítőt kapunk a Páll család életéről, munkásságáról.
„Most is úgy érzem, ha édesapám, nagyapám nem csinálta volna meg a dolgát, és mi, gyermekek nem tanultuk volna meg, nem vinnénk tovább a mesterséget, mennyivel szegényebb lenne a székely kerámia, az egész kultúránk, a szarvas, a sokféle madár és az életfamotívumok mind elmaradtak volna” – mondta Páll Ágoston a könyvbemutatón, és elmesélte azt a néhány évvel ezelőtti történetet, amelyből megtudták, hogy édesapjuk, Páll Lajos már 1943-ban, több mint egy évtizeddel Bandi Dezső iparművész Korond-járása előtt készített barna-sárga-zöld színvilágú kerámiát. Elmondása szerint a mázas mosdótál a kisbaconi Benedek Elek-emlékházból került vissza Korondra, egykor pedig Benedek Marcell vásárolta meg Páll Lajostól.
„A cserép nem ég el, a víz nem áztatja szét, és hordozza kultúránk egy darabját” – vallja Páll Ágoston, aki mindennap a maradandóság gondolatával dolgozik.