A sepsiszentgyörgyi Deák Zsombor, az ASK Aluta Sport Klub triatlonistája a dobogó harmadik fokára állhatott fel az elmúlt hétvégén Dél-Koreában megrendezett fél-Ironman versenyen, vagyis az Ironman 70.3 Chungju elnevezésű világkupán. A háromszéki vasember profi karrierje során először állhatott dobogóra, miután 4:37:01 órás idővel fejezte be az 1,9 km úszásból, 90 km kerékpározásból és 21 kilométer futásból álló erőpróbát.
Zsombor az úszást 27:41 perc alatt teljesítette, viszont a kerékpárpálya emelkedői igencsak próbára tették az indulókat, de a szentgyörgyi triatlonista 2:33:11 óra alatt letekerte a távot, s a szaladás is a kánikula és a magas páratartalom miatt komoly erőfeszítést igényelt, de Zsombor megbirkózott az extrém körülményekkel, és 1:33:52 óra alatt megbirkózott a félmaratoni távval.
„Egy újabb nehéz nap az »irodában«, de sikeres zárással. Nem életem legjobb versenye, de az első dobogós helyezésem az Ironman versenyeken, aminek nagyon örülök. Köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem, és természetesen az Ideal with challenges csapatnak – amit már nagyon sokan alkotunk –, nélkületek nem menne. Köszönöm a támogatást szponzoraimnak is, melyek között Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala is szerepel” – fogalmazott Deák.
Eredmények, Ironman 70.3 Chungju: 1. Brad William (amerikai) 04:12:54 óra, 2. Nick Baldwin (Seychelle-szigetek) 04:22:27 óra, 3. Deák Zsombor 04:37:01 óra.
A háromszéki vasember a verseny után visszatért Sepsiszentgyörgyre, ahol készül a következő megmérettetésre, amely októberben egy tajvani Ironman verseny lesz. (miska)