1938. február 2-án született Telekfalván, a Székelyudvarhely melletti kis faluban. Édesapja eredeti mestersége szerint kovács volt ugyan, de mint székely faragómestert ismerték. Nevét gyönyörű faragott bútorai repítették szerte a vidéken, amelynek egy gyönyörű „garnitúráját” éppen nemrég csodáltam meg az anyavárosban Dr. Toró Árpád nyugalmazott szülész-nőgyógyász lakásán. Tehát volt honnan örökölnie a művészetek iránti szeretetet, és az azok gyakorlásához szükséges kézügyességet. És persze az ehhez feltétlenül szükséges képességeket is, ami aztán lehetővé tette a faluból való kitörését.
Persze, e genetikai adottságok és a szülőktől való tanulás mellett nagy szerepet játszottak tanítói, tanárai, marosvásárhelyi orvosprofesszorai – amit ő gyakran hangoztatott is –, akik felkeltették benne a művészetek és az irodalom iránti érdeklődést. Nemcsak értékelte és szerette mások művészetét, de ő maga is gyakorolta azt. Szépen rajzolt és az édesapjától örökölt fafaragó tehetségét szinte tökélyre fejlesztette.
Az első négy osztályt 1944–48 között szülőfalujában, az V. osztályt Udvarhelyen, a VI.–VII. osztályt a községközpontban, Bikafalván végezte. A középiskolát a nagy múltú és hagyományú székelyudvarhelyi gimnáziumban abszolválta, az akkori iskolarendszerben csak tíz osztályt járva iskolába. Érettségi után egy évig nem ment egyetemre, a szülei mellett dolgozott, de 1955-ben sikeresen felvételizett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Főiskolára, ahol 1961-ben diplomázott. Az egyetem szellemének köszönhette szinte kielégíthetetlen tudásszomját, végzés után is folyamatosan képezte magát.
Mivel 1960-ban sikeresen felvételt nyert az „intern” (bentlakó orvos) vizsgán, nem kellett körorvosnak mennie, hanem tovább dolgozott az egyetemi klinikákon, elsősorban a Járványtani Intézetben, intenzíven bekapcsolódva az ott folyó tudományos munkába. Járványtanász szeretett volna lenni, de ekkor már bezárultak a Marosvásárhelyen maradás lehetőségei, s így a „bentlakó orvosok” versenyvizsgája után a Bákó megyei Ónfalvából kiépített vegyészeti város új kórházában kapott alorvosi állást, amit az 1965-ig tartó, a bákói megyei kórházban eltöltött kétéves szakképzés után 1965. augusztus 1-jén foglalt el. 1966-ban szerezte meg a bőrgyógyászati szakképesítést. Ettől kezdve az időközben Gheorghe Gheorghiu-Dej-re átkeresztelt, municípiumi rangra emelt város járóbeteg rendelőjében dolgozott mint bőrgyógyász szakorvos tíz évig. 1966-ban megnősült, felesége Biró Márta Éva laborasszisztens. 1967-ben megszületett Csaba fia, 1969-ben meg Zsolt.
S mert szerette volna, hogy a fiúk anyanyelvükön kezdjék el tanulmányaikat és ő is közelebb kerüljön a szüleihez, hazafelé tájékozódott. „Csíkszeredában szerettem volna letelepedni, de az ottani kórház vezetősége mást részesített előnyben” – írja egyik feljegyzésében. Szerencséjére a sepsiszentgyörgyi kollégája éppen Izraelbe távozott, így a megüresedett állásra szívesen fogadták a szentgyörgyiek.
1974-ben felvételizett a jászvásári egyetemre az orvostudományok doktora cím elnyeréséért. Doktori disszertációjának témája a jó- és rosszindulatú daganatok szövettani vizsgálataiból levont következtetések voltak, amelyek nagyon elmélyítették az e témában való jártasságát és ismereteit. Ő volt Kovászna megyében az első orvos, aki megszerezte ezt a címet.
Bár e nélkül is magas színvonalon gyógyította betegeit, amit bizonyít, hogy Sepsiszentgyörgyre költözése után még évtizedekig felkeresték egykori bákói betegei vagy azok ismerősei. Így igazolva láthatta tettének helyességét, amikor nem élt a hatvanas évek végén a Magyarországra való kitelepedés lehetőségével, mondván, hogy „itthon nagyobb szükség van rám”.
Időközben bővült a bőrgyógyászati osztály és 1978-tól ő lett az osztályvezető főorvos, aki nagy szakértelemmel fogta össze az egész munkaközösség tevékenységét, alapos gyakorlati és elméleti felkészültséggel rendelkezve. Összesen 71 tudományos dolgozatnak volt a szerzője, illetve társszerzője. A nemi betegségek gyógyítása megyei hálózatának működtetéséért is ő felelt.
l982-ben az Egészségügyi Munkaérdem kitüntetést adományozta neki az egészségügyi minisztérium. Tagja volt az Országos Bőrgyógyászati Társaságnak.
Az 1989-es változás után a Kovászna Megyei Egészségügyi Szakszervezet minden felső utasítástól vagy külső nyomástól függetlenül őt választotta kórházigazgatónak. Ugyanakkor részt vállalt a megalakult RMDSZ munkájában is, a megyei RMDSZ etikai bizottságának elnöke és a városi tanács tagja.
Később az újjászervezett Erdélyi Múzeum Egyesület Orvosi Szakosztályának és a Keresztyén Orvosok Szövetségének is tevékeny, meghatározó egyénisége lett. Munkaképességének teljében, 1997-ben érte az első agyi katasztrófa, amelyből részlegesen felépülve még jó ideig tudta folytatni gyógyító tevékenységét, de a következő betegsége már végzetes volt.
2006-ban halt meg, hamvai a vártemplomi temetőben nyugszanak.
„Drága Balázs, nyugodj békében, igaz, pillanatnyilag nem tudjuk, hogy kihez forduljunk, ha kiütések jelennek meg rajtunk, márpedig ez a veszély ebben a bolond új világban egyre inkább fenyeget” – búcsúzott nekrológjában Bogdán László.
Emlékét felesége, Márta Éva, orvos fiai: a Sepsiszentgyörgyön élő pszichológus Csaba és a Magyarországon élő Zsolt, Sarolta unokája és a sok meggyógyított betege őrzi.
