| 2003-12-13: |
| Kultúra: ,,Átszerződött egy másik társulathoz |
Pályatársam egyik pillanatról a másikra vesztette el szeme világát. Sötétben maradt, és egyedül. Amikor rákopogtattam, sokáig nem nyitott ajtót, mert eltévedt a lakásban. Szinte mindennapos vendége lettem, és ismét rácsodálkoztam arra, hogy milyen megfejthetetlen titok egy ember sorsa. Soha egyetlen panaszszava nem volt, nem kért semmit, és minden apró gesztusért hálás volt. Honnan ez a lelkierő? - Titok. Senki nem tudta a társulatban, hogy Magyarországon annak idején életét kockáztatta, amikor egy zsidó embert rejtegetett. Honnan ez a szerénység? - Titok. A szomszéd román állatorvos családot, akik nemzetközi értekezletről mondtak le, hogy egy napig se maradjon magára komédiástársunk, mivel ,,győzte meg?? - Titok. Azt mondta, hogy soha nem álmodik; én nagyon reméltem, hogy legalább álmában újra látni fog, és egy reggel azzal fogadott, hogy ,,gyönyörû szép színes álmot láttam?. - Titok. Ültem az ágya szélén, és megajándékozott bátorsággal; és pirultam, amikor beszéd közben kijavított, hogy ,,Fiam, az nem boksz, ökölvívás magyarul.? Legendás hírû ökölvívóbíróból lett komédiás Erdély egyik legszínesebb színészegyénisége, Hegyesi Magda oldalán. Hogy ez hogy történt? - Titok. Megbízható, fegyelmezett epizódszínész volt, aki apróbb szerepekben is meg tudta találni, meg tudta teremteni a játék varázsát. Egyre gyakrabban emlegette lányait, nagy szeretettel. Temesváron élő lánya váratlanul jelent meg, és hazavitte Szentgyörgyről, ahova jó fél évszázaddal ezelőtt nagyon kevesen mertek jönni színházat csinálni. Ezelőtt két nappal még azt mondtuk, hogy Ambrus Sándor, Sepsiszentgyörgy város díszpolgára Erdély legidősebb élő magyar színésze. Ma, 2003. december 9-én két órakor, mikor e sorokat írom, Temesváron búcsúztatják. A színház előcsarnokában nagy a hideg, képe előtt egy megilletődött színházi ember áll, gyászlobogóval a kezében, valaki kulcsért szalad, hogy ki lehessen tenni, végszóra érkezik egy ültetőnő, és felgyújtja a színház homlokzatán az égőket, a kellékes a kezembe nyom egy szál gyertyát, s az máris ég. - Búcsúzunk: komédiás módra. Összekapkodott kellékekkel, rögtönözve. De lelkünk mélyén tudjuk, hogy a Tamási Áron Színház becsülettel megküzdött, megszenvedett, megszerzett helye, rangja több évtizedes egymást követő, váltó nemzedékek játékba álmodott sorsára épült. Sanyi bácsi, aki a társulat első nemzedékéhez tartozott - A csárdáskirálynőben úgy játszotta a Tábornok szerepét, hogy fél évszázad múltán, bevásárlószatyorral kezében is Tábornok úrnak szólították még - tegnap reggel, mikor Temesváron zúgtak a harangok, visszaadta lelkét Teremtőjének. Isten Veled, Tábornok úr! László Károly |
