2005-11-30:
Pénz-piac-vállalkozás: A képzett befektető pénzügyi intelligenciája (Sikerakadémia)

Említettük már, hogy a képzett befektetőt nem zavarja különösebben a piac ingadozása, mert általában magabiztosan lép be, amikor a fellendülés beindul, és hanyatláskor taktikát változtatva úgy száll ki az üzletelésből, hogy mindenképpen nyertesként zárja a napot. Ez azért lehetséges, mert több lábon áll, különböző kereskedési stratégiákat, rendszereket alkalmaz egy időben. Míg az átlagos befektető állandóan attól retteg, hogy melyik pillanatban következik be az árzuhanás, addig a képzett befektető jó előre számít a lehetséges árváltozásokra, felkészülten teszi a következő lépést, hogy minimálisra csökkentse a kockázatot. Úgynevezett fedezeti ügylettel őrzi meg a pozícióját, ami azt jelenti, nincs veszélyben sem hirtelen árzuhanáskor, sem pedig hirtelen emelkedéskor.
Aki nem tartozik a képzett befektetők soraiba, gyakran esik abba a tévedésbe, hogy magabiztosan kijelenti: ,,Nincs félnivalóm a piac visszaesésétől, mert most minden másképpen van.? A tőzsdetörténelem egyik legnagyobb vesztese Sir Isaac Newton, aki vagyona jelentős részét egy tőzsdei buborék (hiperáringadozás) miatt veszítette el, ennek kapcsán így vélekedik: ,,Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de nem tudom kiszámítani a kiszámíthatatlan embereket.? Manapság pedig sok szakmabéli elemző szerint magas a kiszámíthatatlanság világszinten. Az emberek milliói akarnak hirtelen meggazdagodni az értékpapírpiacokon, ami előrevetíti annak a lehetőségét is, hogy a tapasztalatlanok közül rengetegen csődbe mennek, mert befektetőkké váltak a piacon - ahelyett, hogy először a saját képzésükbe, a tapasztalatszerzésbe fektettek volna be.
De mondják, ,,minden kárban van valami haszon?, és érdekes módon a folyamatos változások miatt mindig bekövetkezik a piacokon a pánikszerû eladás, az a pillanat, amikor feljön a képzett befektetők napja. Nézzünk csak egy ezzel kapcsolatos szakavatott véleményt: ,,A piac változásait nem lehet megjósolni, de fontos, hogy felkészüljünk minden eshetőségre, akármilyen irányú is lesz a változás.
A bikapiacok (tőzsdei szakszó) úgy néznek ki, mintha örökké tartanának, ezért az emberek hanyaggá, ostobává, önelégültté válnak. A medveszerû piacok szintén úgy néznek ki, mintha örökké tartanának, ezért az emberek megfeledkeznek róla, hogy gyakran éppen azok a legjobb időszakok a nagyon nagy gazdagság elérésére. Ezért érdemes képzett befektetőnek lenni.?
Az értékpapírpiacon állandóan résen kell lenni, fokozott figyelemmel kísérni a változásokat. Új korunk globális kihívásai között a világpiac alakulását befolyásoló veszélyes tényezőként ott szerepel az elektronikus siserehad is, melyről Thomas L. Friedman Lexus és az olajfa címû könyvében olvashatunk bővebben. Röviden annyit erről, hogy az elektronikus siserehad hatalmas mennyiségû elektronikus pénzzel rendelkezik. Nagy bankoknál, befektetési alapoknál, biztosítótársaságoknál dolgoznak, és a számítógép egyetlen billentyûjének megnyomásával dollármilliókat utalhatnak át egyik országból a másikba a másodperc néhány töredéke alatt. Mondanunk sem kell, hogy ez a csoport sokkal nagyobb hatalommal rendelkezik, mint a politikusok. 1997-ben például Koreából, Indonéziából, Thaiföldről, Malajziából vont ki jelentős pénzösszegeket, s egyik napról a másikra tönkretette ezen országok gazdaságát.
A képzett befektető ismeri ezeket és az ehhez hasonló információkat is, és tudatában van annak, hogy az üzletből való kiszállás fontosabb, mint a beszállás. A kiszállás stratégiájának kidolgozása nagyon fontos az ő életében, de nem kisebb a jelentősége annak sem, hogy olyan kereskedési technikákat is ismer, mint például a short selling, amikor az ember olyan részvényekkel kereskedik, amelyek nem képezik az ő tulajdonát, arra számítva, hogy esni fog az áruk. Megtanulja és alkalmazza továbbá az opciók és a terpesz használatát, melyek nélkülözhetetlen kifinomult kereskedési technikák. Tapasztalt profik azt tanácsolják: jobb, ha ezeket a technikákat társasjátékok segítségével gyakoroljuk be, mert a való világban meglehetősen drága mulatság.
Főcze Gyula


<< vissza