2003-11-19: |
Pénz-piac-vállalkozás: Az anyagi csőd időleges (Sikerakadémia) |
Az ember azt hiszi, ha hosszú éveken át iskolákat jár ki, főiskolai, egyetemi, doktori diplomákat szerez, nagyon tanult és mûvelt polgár hírében áll, máris a sikeresek kategóriájába sorolhatja magát. Robert Kiyoszaki japán származású szaktanácsadó, dollármilliomos például két olyan példaképtől tanulta az üzleti élet és sikeres életvezetés taktikáit, akik közül az egyik többdiplomás kormánytisztviselő volt, a másik pedig az egyetemi alapképzést sem fejezte be. Előbbi egész életében szegény maradt, adósságot örököltek utódai, a másik dollármilliomosként hatalmas összegeket hagyott a családjára, az egyházakra és különféle jótékonysági célokra. Mindketten mélyen hittek a tanulás fontosságában, de az egyik azt állította, hogy ,,a pénz szeretete minden gonoszság gyökere?, a másik úgy vélte: ,,a pénz hiánya minden gonoszság gyökere?. Az egyik ok, amiért a szegény tömegek egyre szegényebbek lesznek és a gazdagok egyre gazdagabbak, hogy az iskolában vajmi keveset vagy semmit sem tanulunk meg a pénzről, annak titokzatos mozgásáról. A legtöbb ember a szüleitől ismeri meg a pénz rejtelmeit, de mit mondhat egy szegény család a gyermekeinek? ,,Tanulj, gyermekem, magadnak tanulsz, és szerezz egy jó diplomát, hogy megfelelő álláshoz juthass.? Ebből persze az következik, hogy gyerekeink esetleg jelesre diplomáznak, de egy szegény ember szellemi alapállását, életképtelen pénzügyi programját viszik magukkal a nagybetûs életbe. Sajnos, az iskola sem oktat megfelelőképpen, a tantervek általános elméleti és gyakorlati kérdésekre összpontosítanak, így aztán a nagyon fontos és hatékony pénzügyi ismeretek elsikkadnak. Az oly sokat emlegetett szemléletváltást azzal kell elkezdeni, hogy egyszer s mindenkorra számûzzük gondolkodásunkból az olyan jellegû megítéléseket, mint: ,,Nem engedhetem meg magamnak?. Inkább azt kérdezzük: ,,Hogyan engedhetem meg magamnak? ?. A magyarázat egyszerû: míg az előbbi kijelentés a harc feladására késztet, addig utóbbi gondolkodásra és cselekvésre buzdít. ,,Minden nappal erősebb az agyam, mert edzem. Minél jobban megerősödik, annál több pénzt tudok keresni? Alapvető különbség van a gazdagság és a szegénység között. Az anyagi csőd állapota időleges, a szegénység viszont örök.? Tanulni pedig azért kell állandóan, hogy gazdag emberekké válhassunk, hogy megértsük a pénz mozgását, mûködését, és főként, hogy eljussunk abba az állapotba, amikor nem mi dolgozunk alulfizetett alkalmazottakként a pénzért, hanem a pénz dolgozik nekünk. A pénz, mint ismeretes, a hatalom egyik formája, de a pénzügyi képzettség a legnagyobb hatalom. Ma van pénzünk, holnap nincs, mert a pénz jön-megy. Ha viszont értünk hozzá, rövid időn belül úrrá lehetünk rajta, és szépen, lassan, majdnem észrevétlenül elkezd gyarapodni. Főcze Gyula |