| 2004-01-28: |
| Pénz-piac-vállalkozás: A Robin Hood-i gazdasági elmélet (Sikerakadémia) |
,,El kellene venni mindent a gazdagoktól, és szét kellene osztani a szegények között, mert az már mégiscsak tûrhetetlen, hogy egyesek úgy elgazdagodtak, azt sem tudják, mijük van, míg mások alig tudják egyik napot a másikhoz toldani.? Ilyen és ehhez hasonló mondatok ütik meg a fülünket úton-útfélen. Az egyszerû, szegény sorban tengődő, nehéz fizikai munkán sínylődő atyánkfiától el is fogadható, de amikor a médiában is gyakran megszólaló, elit értelmiségiek hangoztatják, hogy ,,ilyen hatalmas házakat, méregdrága luxusautókat, hétvégi nyaralókat, külföldi kirándulásokat stb. becsületes keresetből lehetetlen kifizetni. Lopnak és harácsolnak, akik ezt megengedhetik maguknak. Az ilyen leleményes ügyeskedők rég rászolgáltak az akasztófára? - minden okunk megvan az elcsodálkozásra. Gyermekkorom egyik mesehőse jut eszembe, és akárcsak a japán származású vállalkozó - a Gazdag papa, szegény papa címû amerikai sikerkönyv szerzőjének nevelőapja -, magam is úgy gondolom, a Robin Hood-i idők igencsak eljártak felettünk. Robert T. Kiyoszaki viszont arra hívja fel a figyelmet: bár Robin Hood és vitéz cimborái már régen halottak, követőik bizony ma is élnek. Esküsznek a Robin Hood-i gazdasági elméletre, miszerint a gazdagokat meg kell fosztani a javaiktól, és szét kell osztani azokat a szegények között. Holott éppenséggel a Robin Hood-i téves eszmék miatt sújtják őket és minket is a hatalmas adóterhek. Hiszen egyszer s mindenkorra legyen világos: a gazdag emberek nem fizetnek adót. Nem azért, mert lopnak és erkölcstelenek, hanem mert magas fokú pénzügyi intelligenciával rendelkeznek, és egészen más szabályok szerint játszanak, mint a siránkozók, szegények és középosztálybeliek. Nem a gazdagok kirablására, megsemmisítésére kell felesküdnünk, ne azon morfondírozzunk tehát, hogy egyesek piszkosul megszedték magukat, hanem igyekezzünk elsajátítani a gazdagok aranyszabályait. És ha már említést tettünk az adófizetésről: eredetileg Amerikában és Nagy-Britanniában nem léteztek adók. Csak alkalomszerûen vetettek ki, ha valamilyen hadstratégiai beavatkozást kellett finanszírozni. Angliában 1799-1865 között adóztatták a lakosságot, a napóleoni hadjáratok idején. Amerikában a polgárháború idején kellett adót fizetni. Aztán 1874-ben Angliában bevezették az általános jövedelemadót. 1913-ban az Amerikai Egyesült Államokban is rendszeressé vált a jövedelemadóztatás. Persze, nem volt könnyû dolog, Amerika lakói fellázadtak. A tea túlzottan magas adója vezetett a híres bostoni teadélutánhoz. Ez az incidens robbantotta ki a forradalmat, és nem kevesebb, mint ötven esztendőbe került, míg az Egyesült Államokban sikerült a rendszeres jövedelemadóztatást elfogadtatni. Amit tudnunk kell ezzel kapcsolatban: itt is érvényesülni látszott a Robin Hood-i gondolat. Az előbb említett könyv szerzőjét idézzük: ,,?az adóztatást úgy lehetett népszerûsíteni és elfogadtatni a tömegekkel, hogy a szegényeknek és középosztálybelieknek azt mondták, az adóztatás a gazdagok megbüntetésére szolgál. Ezzel elérték, hogy a többség megszavazza a törvényt, és az alkotmányossá vált. Noha az adóztatás eredendően a gazdagok megbüntetésére irányult, végeredményben éppen azokat büntette, akik megszavazták, vagyis a szegényeket és a középosztályt.? Így történt és történik a nagyvilágban mindenhol, mihelyt az állam megérzi a pénz szagát, rákap, és innen kezdve az étvágya csillapíthatatlan. És minél erősebb lesz az állam, annál nagyobb adókat kell begyûjtenie, hogy eltarthassa magát. A mindenkori államok pénzéhsége a gazdagok mellett adócsapdába tereli a középosztályt és a szegényeket is. A leleményes, pénzügyi mûveltséggel rendelkező gazdagok viszont megtalálták innen is a kiutat. Sorozatunk következő cikkéből kiderül, milyen szabályok szerint játszanak ők. Főcze Gyula |
