Különböző egészségügyi világnapokon a segítőszervezetek szoktak ugyan elsősegély-bemutatót tartani, de az bábukkal történik, nincs túl nagy izgalom, a baba így is, úgy is túléli. Három mentő, rendőrség, hatalmas tömeg Sepsiszentgyörgy egyik banképülete előtt. Itt a helyem – gondolta emberünk. Mit sem törődve azzal, hogy a mentőszolgálat munkatársai jobban végezhetnék az életmentést nyugodt körülmények között, anélkül, hogy a bámészkodók szinte rájuk tapossanak, ezáltal nehezítve dolgukat, miközben a rendőrök kissé odébb békésen csevegnek, megfeledkezve arról, hogy ilyen esetben is ők lennének a rend őrei, szólhatnának az embereknek, hogy menjenek útjukra. De nem szólnak, így emberünk és a tömeg tovább kíváncsiskodik, már az sem fontos, hogy a földön fekvő férfit sikerül-e megmenteni, csak az számít, hogy ami ott történik, azt lássák. Egyesek közvetlen közelről, mások a túloldalról, akik pedig hamarabb érkeztek, a közeli lépcsőkről figyelik és kommentálják az eseményeket.
Uraim, hölgyeim! Ismerik az érzéketlenség határát? Tegnap úgy tűnt: nem. És feszegették, és feszegették háborítatlanul, míg a mentő ki nem gördült a tömegből és el nem indult a megyei kórház felé.