Kétségtelen, Sepsiszentgyörgy nagyot változott közel egy évtized alatt. A város utcái – kivéve, amelyeket épp felújítanak – nagyjából járhatóak, épületei folyamatosan szépülnek, közterei egyre barátságosabb arcot váltanak. A városközpontot új főtere határozza meg, ám ha ott sétálva a járókelő körülnéz, számos elhagyott, elhanyagolt épületet láthat – és hasonló látvány fogadja, amint a központból egyre kijjebb megy.
Sepsiszentgyörgyön középületek, műemlékek sokasága vár jobb sorára, jó néhány közülük a várost illetné meg, hiszen egykor közpénzből épültek. És a városvezetés küzd is értük: néha szélmalomharcot vívva, ritkább esetben sikeresen. Hogy sok épület kihasználatlanul áll, vagy jelenlegi tulajdonosa nem törődik vele, annak oka a kommunista múlt. Néhány ingatlant ma már nem létező „jogutód” örökölt meg, mások a kétes magánosítások során kerültek idegen tulajdonba, ismét más épületeket vagy területeket „stratégiai” megokolással nem enged ki kezéből az állam. A jelenség egyébként nem csupán Sepsiszentgyörgyre jellemző, országszerte a máig tisztázatlan jog- és tulajdonviszonyok akadályozzák a települések fejlődését, az elmúlt bő negyedszázad alatt pedig egyetlen kormány sem akarta (merte?) felvállalni rendezésüket. Sepsiszentgyörgy kallódó épületeit Antal Árpád polgármesterrel vettük sorra, virtuális sétánk során arra voltunk kíváncsiak, mi lesz vagy mi lehetne sorsuk.
Elsőként mindjárt a Bodok Szálló szúrja a városban nézelődő szemét. A hotel sorsa talán a legismertebb a város „fájó pontjaiként” számon tartott épületek közül: hosszú tárgyalások után az önkormányzatnak sikerült megvásárolnia egy a brassói vállalkozótól, akihez egyébként a megyében több turisztikai objektum került a kilencvenes évek magánosításakor, azzal a szándékkal, hogy uniós forrásokból felújítva-átalakítva, szállodaként vagy irodaházként működtesse az épületet. Hogy semmit nem kezdett a központot uraló monstrummal, annak oka, hogy pályázási lehetőségre vártak.
– A 2014–2020-as kiírások kapcsán egyértelművé vált, hogy nem tudunk a Bodok Szálló felújítására pályázni, ezért társulásban próbáltunk gondolkodni – magyarázza a polgármester. – Az egyetlen érdeklődő Szarvadi Loránd cége volt, ő viszont arra a következtetésre jutott, hogy nem előnyös számára az önkormányzattal társulni, hiszen az azt jelentené, hogy ha egy euró közpénz is van egy ilyen társulásban, akkor tizenöt ellenőrző szervvel több zaklathatja a céget, és nyilván, egy befektetőnek ez visszahúzó erő lenne. Ezért döntött az önkormányzat az épület eladása mellett, hogy a versenytárgyalást ki fogja megnyerni, azt nem tudhatjuk. A vevőnek nagyon komoly feltételeket szabunk meg, egymillió euró a minimálár, és emellett még ötszázezer euró garanciapénzt kérünk, amit vállalásai teljesítésével kap vissza: az első százezret, amikor kiváltja az építkezési engedélyt, a másodikat, amikor elkészül az épület homlokzata, a harmadikat, amikor megkapja a működési engedélyét a szállodára, a negyediket, ha egy évig, az ötödiket, ha öt évig hotelként működteti. Ez így sokkal jobb megoldás, ugyanis nem lenne egészséges, ha egy teljesen magán piacra belépne szereplőként közpénzzel az önkormányzat, hogy elkezdjen versenyezni más szállodákkal.
– Évek, évtizedek óta problémás épület a szakszervezetek művelődési háza. Ügyében valami előrelépés?
– Ez egy olyan történet, amit több irányból próbálunk megfogni, de mindig kicsúszik a kezünkből. Próbáltuk elérni azt, hogy kormányhatározattal adják át az önkormányzatnak, el is készült 2014-ben a kormányhatározat-tervezet, két minisztérium képviselői alá is írták, végül az igazságügyi minisztérum képviselői nem, mert zűrös az ingatlan jogi háttere: a terület az államé, az épületet a kommunista szakszervezetek építették, azoknak viszont nincs egyértelmű jogutódjuk. Megpróbáltuk jogi úton megszerezni, de szintén visszapattantunk, mert a bíróság úgy ítélte meg, hogy az államot nem lehet végrehajtani, erről is kiderült, hogy zsákutca. Közben az adósságuk egyre nő, adóból és büntetőkamatokból lassan hárommillió lejnél tartanak.
– Nem egyedi eset a sepsiszentgyörgyi szakszervezeti művelődési házé, sok hasonló ügy van még.
– Országos szinten 37 ilyen helyzet van, mindnek az oka az, hogy a szakszervezeti vagyon kérdése Romániában máig rendezetlen. A szakszervezetekben amúgy lenne hajlandóság arra, hogy a művelődési házakról lemondjanak, ha megkaphatnák cserébe az államtól a tengerparti és a hegyvidéki szállodákat. Most elindulunk egy új úton, hátha sikeresebbek leszünk, mert továbbra is az a szándékunk, hogy – így vagy úgy – megszerezzük a tulajdonjogot a város számára, és ott a művelődési intézményeink számára megfelelő tereket alakítsunk ki.
– Az Erdélyi Művészeti Központ – EMŰK – is ott találna helyet? Az elmúlt években ugyanis több lehetőség is felmerült az intézmény számára építendő saját székház színhelyéül.
– Az EMŰK-öt vezető szakemberek azt mondták, hogy ha azt az ingatlant, amelynek egy részét most használják, teljes egészében megkaphatnák, átalakítva megfelelne az intézmény számára. A Romtelecom el is akarja adni az épületet, mi pedig jeleztük, hogy szeretnénk élni az elővásárlási jogunkkal – azóta azonban mély csend. Azt tudjuk, hogy mennyiért akarják eladni, reális az összeg, az önkormányzat szempontjából rendben van, csak nem jutottunk még odáig, hogy át tudjuk utalni a pénzt. Ha ezt meg tudnánk oldani, egy-két év alatt az ingatlant át tudnánk alakítani az Erdélyi Művészeti Központ igényeinek megfelelően, és akkor teljesen át tudnánk adni nekik.
Képzeletbeli sétánkat a Bodok Szálló és a szakszervezetek művelődési házának érintése után a központot körbejárva folytatjuk. Nem szigorúan a belvároshoz tartozik, de közel esik hozzá a régi szentgyörgyiek által mai napig szalámigyárként emlegetett, mostanára nagyon romos állapotba került épület.
– Az az ingatlan a megyei önkormányzat tulajdona, nagyon komoly szándékaik vannak vele, néhány év alatt teljesen más képet fog mutatni – mondja Antal Árpád. (A Székely Nemzeti Múzeum bővítése során új rendeltetést kap – szerk. megj.)
– Visszatérve a központba: a Keresztes-ház viszont a városé. Mi a szándéka vele?
– Az az elképzelés, hogy ott legyen egy állandó Kós Károly-kiállítás, tehát nem múzeum, az épületet pedig a sepsiszentgyörgyi-háromszéki fiatal építészek használnák irodaházként.
– Ha a Gróf Mikó Imre utcából csupán néhány méternyit bemegyünk a vadászati kiállításnak helyet adó Bene-ház és a szomszédos tömbház között, egy nagyon elhanyagolt, gazos területet találunk.
– Az úgynevezett belső szív rendezése is elindul hamarosan. Tavaly sikerült az utolsó előtti jogi akadályt elhárítani, hiszen ott volt egy terület, amit el kellett cserélnünk a Sugás vendéglő tulajdonosával, következő lépés most tavasszal az lesz, hogy a drénrendszert, melynek egy része már elkészült a főtéren, tovább építsük a színház udvarán, át azon a bizonyos területen. Utána szeretnénk továbblépni ezzel a tervvel is, ami azért akadt el, mert jogilag a területeket nem tudtuk eddig tisztázni. Utolsó akadályként ott van még a Hungária Szálló, hiszen akkor lesz teljes ez a történet, ha a jelenleg a Román Posta tulajdonában levő épület tulajdonjogát is meg tudja szerezni az önkormányzat. Mindent felajánlottunk a postának, megvásárolnánk, más székházat adnánk nekik, mindenféle változatban érdekeltek vagyunk. Annyit tudtunk egyelőre tenni, hogy 400 százalékos adót róttunk ki rá, hiszen azt nem tudjuk elfogadni, hogy egy ilyen szép műemlék épület a város szívében omladozzon.
(folytatjuk)
