Boszorkánytánctól a szupercelláig

2008. június 6., péntek, Magazin

A nagy és váratlan nyári szélviharokat a média gyakran illeti szakszerűtlen, pontatlan jelzővel. Tornádóról szólnak a híradások akkor is, amikor csak nagy erejű forgószél vagy más meteorológiai jellemzőjű szélvihar okoz kisebb-nagyobb pusztítást. Még a tornádószerű légoszlopoknak is több fajtája van.

Az idei, nálunk is szélsőséges nyárelőn több kis tornádót sikerült kameravégre kapniuk a szemfüles amatőr meteorológusoknak. A felvételek alaposabb vizsgálata során aztán a szakemberek kiderítették, hogy ― legalábbis eddig ― Magyarországon csupán kettő bizonyult tornádónak, s azok is igen kisméretűek és rövid életűek voltak, a többiek pedig inkább csak ,,boszorkánytáncnak" minősültek. (A népnyelv jelöli így a forró napokon egymást oldalvást súroló helyi, szembefújó légmozgások hatására felhőtlen időben keletkező forgószeleket). Néhány más esetben az érintettek ― a keletkezett károkra hivatkozva ― helyi, az orkán erejével pusztító szélvihart is ,,előléptettek" tornádónak. Persze, valódi tornádó is többször előfordult már Magyarországon (és Romániában is a Román alföldön, amikor egész falut pusztított el): emlékezetes az 1924-ban Bián észlelt légtölcsér, ami a Pilisen keresztülhatolva és a Dunán is áthaladva, végül a Börzsöny keleti végén enyészett el. Egy másik 1955-ben a Hortobágyon keletkezett, és kombájnt is átemelt a vasútvonal másik oldalára. Több esetben házakat döntött rommá, tetőket emelt magasba a szél ereje. A video- és fényképfelvételek a legtöbb esetben nem tornádót, hanem csak annak a keletkezési elődjeit, a tubát és a trombát örökítették meg. Ne tévesszen meg senkit, hogy a tuba egyfajta fúvóshangszer neve is, miként az oldalról ugyancsak tölcsér alakú, kúpos tromba is. Mindkettő meteorológiai fogalmat is jelöl: a tuba a légörvénynek az a változata, amely egy zivataros, villámló gomolyfelhő sötét hasa alól hegyével lefelé pörögve igyekszik a talaj irányába, de nem ér le odáig. A ,,tölcsére" palástján jól látható a kicsapódott vízpára. Rövid idő múltán eloszlik, vagy visszahúzódik a felhőbe. A tromba karcsú tölcsére viszont leér a felszínig. Ha ott vizet talál, azt a forgása miatt a légörvény belsejében keletkezett légritkulás felszívja. Ekkor jól látható a vízoszlop, amint imbolyogva halad egy ideig. A karcsú, kis átmérőjű trombát leginkább a tengereken figyelik meg. A vízzel együtt felszívott halakat, békákat esetenként jó messzire elszállítja, s amikor a légörvény elhal, a szállítmányát elpotyogtatja a szárazföld felett. Ha a tromba száraz talajra ér le, s ott port talál, azt is felszívja, s a poroszlop riasztó módon halad. Szerencsére csak rövid ideig. A trombát akár a tornádó csecsemőkori változatának is mondhatjuk.

Az igazi tornádó megperdült légoszlopa olykor száz métert meghaladó átmérőjű, benne nagyon erős légszívás keletkezik, ami felemel tetőket, teherautókat, romba dönthet épületeket is. Hosszú percekig, félórányit is fennmaradhat, s a forgó örvény peremén 200 km/órát is túlléphet a szélsebesség. A veszedelmes örvény több tíz kilométernyi, kiszámíthatatlan utat végigjárva pusztít. Tornádó a talajról a felfelé áramló, felmelegedett levegőben keletkezhet. Enyhe melegedés esetén a molekulák átadják egymásnak a hőjüket, ám ha a melegedés gyors, maguk is megindulnak felfelé. A magasban, a hidegebb környezetben kicsapódik a benne elnyelt vízpára, és felhő keletkezik. A hőátadás, a konvekció hatására a felhő átalakul gomolyfelhővé, benne villámok formájában kisül a feltöltődő elektromosság is. A tíz kilométernél is magasabbra tornyosuló felhő páracseppjei esővé, jégesővé, majd jéggé fagynak (ott már jóval fagypont alatti a környezet hőmérséklete), és ― mert így már túl súlyosak ― visszahullanak. Az így kialakult, a hőjüket bonyolultan, s kiszámíthatatlanul cserélő légtömegcellák olykor nagy szupercellákká alakulnak, s azokból pusztító zivatar csaphat le (mint 2006. augusztus 20-án Budán, éppen a tűzijáték időpontjában). A körülmények fatális egybeesése esetén kialakulhat tornádó is, amelyeknek az esélyét az amerikai kontinensen a középső államok prérijei felett tavasszal-nyáron átzúduló légköri frontok is növelik.

Szűcs József

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1321
szavazógép
2008-06-06: Magazin - x:

Ismét Mandela-koncert Londonban

Világsztárok ünneplik június 27-én Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt, egykori polgárjogi harcost a 90. születésnapjára szervezett londoni koncerten. A Hyde Parkban ott lesz a U2, a Queen együttes Paul Rodgersszel, Annie Lennox, Leona Lewis és sok más híresség.
2008-06-06: Elhalálozás - x:

Elhalálozás

Elhalálozás
Szívünk mély fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretett, drága jó férj, édesapa, nevelőapa, nagyapa, keresztapa, testvér, nagybácsi, após, vő, apatárs, rokon, jó barát, jó szomszéd és ismerős,
BUNIKA MIHÁLY,
a megyei kereskedelem
volt igazgatója
és a város díszpolgára
életének 83. évében 2008. június 4-én hosszú szenvedés után elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2008. június 8-án, vasárnap 13 órakor helyezzük örök nyugalomra a központi római katolikus temető ravatalozóházától.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
pro. B. E.