Márton Anita megvédte címét női súlylökésben, míg Zsivoczky-Farkas Györgyi bronzérmet szerzett ötpróbában a belgrádi fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.
A döntőben már az elején sem óvatoskodott, első dobóként lépett a körbe, és 18,67 méteres nyitásával megadta a verseny alaphangját, egyértelművé téve az aranyérmes kilétét.
Innen a 28 éves magyar klasszis tulajdonképpen már csak magával versenyzett. Másodikra 18,96-ig, harmadikra pedig 19,24-ig repítette a súlygolyót. Ez utóbbival a világranglista élére ugrott. A negyedik sorozata nem sikerült, ötödikre pedig 18,46 métert ért el, az utolsó kísérletét pedig már bajnokként tehette meg. Márton Anita hatodikra ismét megcsillogtatta kivételes koncentrációs képességét, és már teljesen tét nélkül, 19,28 méterre javított.
Zsivoczky-Farkas Györgyi ötpróbában bronzérmet szerzett, Krizsán Xénia pedig a negyedik helyen végzett. Az aranyérmet a belga Nafissatou Thiam szerezte meg 4870 ponttal, az osztrák Ivona Dadić 4767 egységgel lett ezüstérmes.
Eredmények:
* férfiak: 60 méter gát: 1. Andy Pozzi (Nagy-Britannia) 7.51 másodperc, 2. Pascal Martinot-Lagarde (Franciaország) 7.52, 3. Petr Svoboda (Csehország) 7.53; rúdugrás: 1. Piotr Lisek (Lengyelország) 585 centiméter, 2. Konstadinos Filippidis (Görögország) 585, 3. Pawel Wojciechowski (Lengyelország) 585; 60 m: 1. Richard Kilty (Nagy-Britannia) 6.54 mp, 2. Jan Volko (Szlovákia) 6.58, 3. Austin Hamilton (Svédország) 6.63; 400 m: 1. Pavel Maslak (Csehország) 45.77 mp, 2. Rafal Omelko (Lengyelország) 46.06, 3. Liemarvin Bonecacia (Hollandia) 46.26; 1500 m: 1. Marcin Lewandowski (Lengyelország) 3:44.82 perc, 2. Kalle Berglund (Svédország) 3:45.56, 3. Filip Sasinek (Csehország) 3:45.89; távolugrás: 1. Izmir Smajlaj (Albánia) 808 cm, 2. Michel Torneus (Svédország) 808, 3. Szerhij Nyikiforov (Ukrajna) 807; súlylökés: 1. Konrad Bukowiecki (Lengyelország) 21,97 m, 2. Tomas Stanek (Csehország) 21,43, 3. David Storl (Németország) 21,30
* nők: 60 méter gát: 1. Cindy Roleder (Németország) 7.88 mp, 2. Alina Talay (Fehéroroszország) 7.92, 3. Pamela Dutkiewicz (Németország) 7.95; súlylökés: 1. Márton Anita 19,28 m, 2. Radoszlava Mavrodieva (Bulgária) 18,36, 3. Julija Leancjuk (Fehéroroszország) 18,32; ötpróba: 1. Nafissatou Thiam (Belgium) 4870 pont, 2. Ivona Dadić (Ausztria) 4767, 3. Zsivoczky-Farkas Györgyi 4723; 400 m: 1. Floria Guei (Franciaország) 51.90 mp, 2. Zuzana Hejnova (Csehország) 52.42, 3. Justyna Swiety (Lengyelország) 52.52; 1500 m: 1. Laura Muir (Nagy-Britannia) 4:02.39 perc, 2. Konstanze Klosterhalfen (Németország) 4:04.45, 3. Sofia Ennaoui (Lengyelország) 4:06.59; magasugrás: 1. Airine Palsyte (Litvánia) 201 cm, 2. Ruth Beitia (Spanyolország) 194, 3. Julija Levcsenko (Ukrajna) 194; rúdugrás: 1. Ekaterini Sztefanidi (Görögország) 485 cm, 2. Lisa Ryzih (Németország) 475, 3. Angelica Bengtsson, (Svédország) és Marina Kilpko (Ukrajna) 455; hármasugrás: 1. Kristin Gierisch (Németország) 14,37 m, 2. Patricia Mamona (Portugália) 14,32, 3. Paraszkevi Papahrisztu (Görögország) 14,24.