Március 17–19. között Bukarestben szervezték meg a felnőtt országos fallabda-bajnokságot, amely igazán színvonalas rendezvény volt, hiszen az ország minden squashklubja a legjobb játékosait nevezte.
A tornának az Infinity Sport Aréna adott otthont, illetve három kategóriában – férfi A- és B-osztály, férfi C-osztály és női – indulhattak a fallabdázók. 105 játékos tette próbára magát: 58 a férfi A- és B-osztály közös kategóriájában, 31 játékos a C-osztályban és 16 sportoló a nők között. A Kovászna Squash SKE négy felnőtt és három ifjúsági játékossal indult a versenyen, ahol Szilágyi-Nagy Sándor (A-és B-osztály) és Pohl Zoltán (C-osztály) sérülés, illetve egészségi okok miatt kénytelen volt visszalépni, így nem tudták befejezni a tornát.
A szentgyörgyi fallabdázók legjobb eredményét a két héttel ezelőtt a tizenhét év alatti lányok közt országos bajnoki címet nyerő Szabó Nikole érte el, aki ezúttal a felnőtt nők között az előkelő tizenegyedik helyen zárt. A férfiak közt Bara Hunor a 31. helyen végzett, míg a két hete a tizenöt év alatti fiúk között országos bajnoki címet ünneplő Vizi Andor a felnőttek közt a 41., a szintén ifjúsági bajnokságon két hete ezüstérmet szerző Bodor Bence pedig a 44. lett, illetve Nagy Botond Töhötöm az 54. helyen fejezte be a megmérettetést. Mind a négy háromszéki férfi az A- és B-osztály közös kategóriájában tette próbára magát.
„Az ifjúsági játékosok ügyesen helytálltak, és nehéz ellenfelek ellen sikerült előbb játszmát, majd mérkőzést nyerniük, viszont a felnőtt játékosok esetében sajnos meglátszott az egyéni edzések hiánya. Ez a sport komoly fizikai kondíciót igényel, amelyet edzések nélkül lehetetlen tartani. Nem vagyunk elkeseredve, sőt, ez jó jel volt számunkra, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a felkészülésre” – fogalmazott Bara Hunor edző.
A fallabdázók következő országos versenyének áprilisban Brassó ad otthont, majd májusban újabb erőpróba vár rájuk Bukarestben. A Kovászna Squash SKE mindkét megmérettetésen részt vesz felnőtt és ifjúsági játékosokkal egyaránt. A háromszékiek országos bajnokságon való részvételét a Metalgroup’94 támogatta. (miska)