Közvitára bocsátja a belügyminisztérium az elektronikus személyazonosÃtó igazolványról szóló törvénytervezetet. Az új személyi igazolvány internetes azonosÃtást is lehetÅ‘vé tenne, Ãgy több elektronikus szolgáltatás is elérhetÅ‘vé válna, ugyanakkor helyettesÃtené az egészségügyi kártyát, amely Ãgy érvényét vesztené.
A belügyminisztérium közleménye szerint a tervezetben javasolják az elÅ‘zÅ‘ koncepció megváltoztatását, miszerint a mikrocsip nem tartalmazná az egészségbiztosÃtásra vonatkozó információkat. Az egészségügyi kártya működése a belügyminisztérium által kibocsátott digitális bizonyÃtvánnyal lesz biztosÃtva, a mikrocsipbe kódolva.
A törvény kezdeményezÅ‘i szerint az új személyazonosÃtó igazolvány használatával a polgárok egyszerűbben hozzáférhetnének bizonyos elektronikus szolgáltatásokhoz, ezáltal pedig egyszerűsödhetnének a közigazgatási eljárások.
Az okmányt elektronikus aláÃrásra is lehetne használni, továbbá a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézményekben és a kormány által meghatározott más informatiÂkai rendszerekbe való bejelentkezésekhez is lehetne használni.
Az e-személyit 14 éves kor elÅ‘tt is kiállÃthatják a hatóságok, amennyiben legalább egyik szülÅ‘ igényli ezt. A 0–14 év közötti kiskorúak számára két évig, a 14–18 év közöttiek számára négy évig, 18 év fölött 10 évig lenne érvényes az egyszerű és az elektronikus igazolvány is.
Az elektronikus személyazonosÃtó igazolványra rányomtatják a tulajdonos családnevét és keresztnevét, nemét, állampolgárságát, a születés helyét és idejét, aláÃrását, arcképét, személyi számát és lakcÃmét. A saját kezű aláÃrást kivéve ugyanezek az adatok fognak szerepelni elektronikus formátumban is az igazolványban, azonban ezek az információk még kiegészülnek a szülÅ‘k keresztnevével és a tulajdonos biometrikus adataival, az arcról készült fényképével és két ujjlenyomattal. Carmen Dan belügyminiszter szerint lehetetlenség lesz meghamisÃtani az új személyazonossági igazolványokat, azok ugyanis a mostanihoz képest plusz biztonsági elemeket fognak tartalmazni.
A hatóságok fokozatosan vezetnék be az új személyazonosÃtó kártyákat, 18 hónap leforgása alatt. Aki nem szeretne e-személyi igazolványt, a tervezet szerint továbbra is igényelhetne egyszerű kártyát. EgyelÅ‘re sem az elektronikus személyazonosÃtó igazolvány árát, sem a kibocsátásuk kezdeti idÅ‘pontját nem határozták meg.
A törvénytervezet szövegét a belügyminisztérium honlapján – www.mai.gov.ro – lehet elolvasni. A javaslatokat, hozzászólásokat, véleményeket a dgj_transparenta@mai.gov.ro e-mail-cÃmre várják.