Tudott kötélen táncolni, gördülő hordón menni, és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is; tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is. Ahol Búzás János felállította a komédiássátorát, egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák. Annyi pénzt szerzett így a disznó Búzás Jánosnak, hogy mindennap egy kalap ezüstforintot rakott el a ládájába.

Hát egyszer elveszett ez a disznó. Hogyan veszett el, azt ma már sem Búzás János, sem a disznó nem tudja. A valóság az, hogy a jeles disznó lefeküdt hűsölni a komédiásszekér mellé, s Búzás János uram ottfelejtette, mikor továbbhajtott. A disznó aludt. Arra ballag Galiba Márton gazda, és meglátva az alvó jószágot, így szól:

— Nini, egy disznó!

Megnézi közelebbről, hát látja, hogy nem olyan disznó az, mint amilyenek az ő falujában vannak, hanem valami másfajta.

— Jó lesz ez nekem — mondja. — Bizonyosan az Isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre néhány méter kolbászom.

Azzal hazahajtja a disznót.

A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, és bánatosan röfögött Búzás János után. De búzás Jánosnak se híre, se hamva.

— Ne ríj, koca! — mondotta vigasztalón Galiba Márton. — Olyan fáin moslékot adok, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját.

A tudós disznónak tetszett is a moslék. A fenekét is kinyalogatta a dézsának. A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában: ,,Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám; megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára."

Azzal felugrott a moslékosdézsa szélére, és katonásan szalutált.

— Uram bocsá’! — kiáltott ijedten Galiba Márton. — Ki hitte volna, hogy már a disznó is lehessen obsitos?! Vajon melyik német regimentnél szolgált?

A tudós disznó látva, milyen hatást csinált a mutatványa, hirtelen az orrára állott. Galiba Mártom még inkább megijedt.

— Megbolondult! — kiáltott fel rémülten. — Megbolondult a disznóm! Lába helyett az orrával akar járni!

De még csak most jött a java. A tudós disznó feldöntötte az üres dézsát. Ráugrott, és úgy görgette maga alatt, hogy szédülés volt azt nézni. Majd ismét tótágast állt. És a dézsát a két hátulsó lábán roppant sebességgel táncoltatta. Mikor pedig a dézsa fenn volt a levegőben, hirtelen felugrott, és a dézsa fenekét átütve átrepült rajta, mint a madár. Galiba Márton rémületében hanyatt esett. Gonosz szerzet ez — gondolta — disznóbőrben! A disznó azt hitte, hogy Galiba Mártonnak nagy örömére szolgál az ő tudománya. Gondolta, bemutatja neki a legnehezebb disznótudományt: hogyan lehet két lábon a fakerítés tetején végigsétálni. Galibát a hideg lelte már ijedtében.

Ezalatt visszajött a hegyen a Búzás kocsija. Búzás János kereste a drága tudós disznót. Bizony sírva kereste. Hanem amint meglátta a léckerítés tetején, nagyot ugrott örömében, és futva futott hozzá. Az ölébe ragadta. Bizony meg is csókolta.

Galiba Márton rámeresztette a szemét Búzásra, és azt kérdezte tőle:

— Rokona az úrnak?

Búzás örömkönnyek között felelte:

— Ez a világ legkedvesebb és legokosabb disznója. Ez az egyetlen disznó, amelyik életében használ.

De Galibának ma is szédül a feje, ha rágondol arra a tudós disznóra.