A szaporodó világnapok sorában különleges a mai: a vízé éppenséggel, azé az éltető elemé, mely egyre fogy a kiterjedt vízfelszínei okán kék bolygónak nevezett sárgolyóbisunkon. Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa múlhat azon, miképpen gazdálkodunk a Föld vízkészleteivel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk az élet egyik alapvető elemét – írja vízvilágnapi felhívásában a Duna Múzeum.
Jelenünk és az utánunk érkező generációk sorsa ugyan nem múlik azon, ahogyan a sepsiszentgyörgyi főtéri szabadtéri tárlaton hívja fel a figyelmet a víz világnapjára a kiállító, ám a tálalás igénytelenségét nem hagyhatjuk szó nélkül. Csodálatos és nem annyira kiváló, de a jól sikerült felvételek kategóriájába simán beleférő, a víz témáját megörökítő fényképek négyszer három pannón, a szöveg minimális: a fotók szerzője és címe románul, illetve magyarul. A nem egészen háromtucatnyi képaláírás azonban hemzseg a hibáktól. Az még hagyján, hogy az á helyett é-t pötyögtet a billentyűzeten az ember, bárkivel előfordul – bár a Márton családnevű fotós nem örvend annak, hogy nevét egyik fotográfiája alatt Mértonnak olvassa. És mindjárt utána az Ildikóból hogyan lett Ildikón, az már a melléütés véletlen mozdulatával nem kimagyarázható. A Jégvilágból lett Jégvilég szintén az egy centivel odébb sikeredett leütés átka – és az egészet szóvá sem tennénk, ha csak ennyi volna. A java azonban ezután következik. Mert kiállításkészítőnk (amúgy a S. G. A. Covasna, ha mond ez valakinek valamit) erősen hadilábon áll a magyar helyesírással. Egyik szép felvételnek Búcsú címet adta készítője – hát ez nálunk úgy jelenik meg, hogy Bucsú. Egy másik, hasonlóképp gyönyörű kép címe Széltükör – na, tessék kitalálni, hogyan sikerült ezt leírni a pannóra? Ne erőlködjenek, nincs olyan gazdag fantáziájuk: Széltükőr lett belőle. Ezek után a Vízi lak két rövid i-vel leírva nem is meglepő. Ja, és mielőtt valaki azt mondaná, tessék megnézni a román címeket, bezzeg azok – nos, ne tessék megnézni, épp oly helytelenek, mint a magyarok.
Kár, nagy kár volt ennyire elrontani ezt a nemes kezdeményezést. Visszatérő tematikájú a kiállítás, más években is volt már hasonló a víz világnapján – idén ilyenre sikeredvén azt sugallja, a vállalat a „letudtuk ezt is” felületességgel intézte el a tárlatot. Ami már csak a fotóikat adó fényképészekkel szemben sem szép, hát még a város lakóival szemben? És a felelősség nem csupán a trehány kiállítóé, hanem a kiállítófelületet rendelkezésre bocsátó városé is: csúnya, nagyon csúnya bizonyítvány ez az önkikiáltott Székelyföld kulturális fővárosának kultúrához való viszonyáról.