GÚZS SÁNDOR, Sepsiszentgyörgy. A székely önrendelkezésért folytatott harcban nem árt visszalapozni az új demokrácia kezdeteihez. A 85 éves Király Károlyt köszöntve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írja le a Háromszék 2015. szeptember 26-ai számában, hogy „a hatalmat megragadó Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front január 7-ei nyilatkozatában még azt állította, hogy »határozottan elítéli az előző, diktatórikus rendszernek a nemzeti kisebbségekkel szemben folytatott politikáját, és ünnepélyesen kinyilvánítja: valóra váltja és garantálja az egyéni és kollektív nemzetiségi jogokat«.” Ezeket három fontos pontban rögzíti, és az autonómiához való jogunk is ott van köztük. Iliescu azonban a szöveg véglegesítésekor azt javasolja, hogy az autonómiát „óvatosságból ki kellene hagyni”, s bár ezt Király ellenezte, Domokos Géza, az RMDSZ akkor még ideiglenes vezetője egyetért azzal, hogy hagyják későbbre. Tehát Iliescu törölte, csak sajnos, akkor nem gondolta senki, hogy örökre. Most, 27 év után egyre távolodunk az autonómiától, a volt Securitate, a sovinizmus és idegengyűlölet felülkerekedett mindenen. Súlyos büntetésre számíthat minden elöljáró, aki nem tünteti el a Községháza feliratot vagy a székely zászlót a hivatalból. Így állunk jelenleg!
VASS MARIKA, Sepsiszentgyörgy. Március 11-én az egyik élelmiszerüzletben a pénztárnál szórakozottságomban úgy vettem ki a kosárból három árucikket, hogy a pénztárosnő még nem vezette be azokat a gépbe. Két nap múlva, mikor újra vásárolni mentem, mély megdöbbenésemre úgy fogadtak, mint egy sorozatgyilkost, szándékos lopással gyanúsítottak, és rendőr előtt kellett bizonyítanom az ártatlanságomat. Ezúton kérek bocsánatot az üzlet azon alkalmazottaitól, akiknek kellemetlenséget okoztam a figyelmetlenségemmel, és figyelmeztetek minden vevőt, hogy ilyen apró tévedésekért is törvényszékre lehet kerülni.
LOKODI ANNA, Uzon. Február végén, március elején eléggé súlyos tüdőgyulladással kerültem a sepsiszentgyörgyi pneumatológiára, ahol a személyzet hozzáértő, gondos ápolása következtében sikerült felépülnöm. A mai tüdőgondozó kórház 1888–1893 között épült, és árva fiúk szeretetházaként nyitotta meg kapuit húsz gyermek befogadásával. Hosszú évtizedeken át, egészen a második világháború végéig sok árva és félárva székely-magyar fiúgyermek neveltetéséről gondoskodott az akkori megyevezetés. Nagy elődeink is felismerték, hogy közösségeink megmaradása a szülőföldön csakis önzetlen szeretettel, összefogással lehetséges. E jó cél érdekében adakoztak akkor is takarékszövetkezetek, különböző egyesületek, tehetősebb családok, magánemberek. Jobb sorsra érdemes, patinás külsejével, kőlépcsőivel (sajnos, a főbejárati, kőlábakon álló kovácsoltvas kaput a felüljáró építésekor lebontották) hirdeti nagy elődeink józan és egészséges székely gondolkodásmódját. Az épület ódon falai most is árasztják a gondoskodó, emberséges szeretetet. A régi szentgyörgyiek által Benkő-kertként is emlegetett, a kommunizmusban megkurtított telken még élnek az árvák által plántált, százévesnél is öregebb almafák; hajnalonként ágaikon rigók trilláznak a gyógyulni vágyó betegek gyönyörűségére. Ebben az épületben – amely ma nem épp a legjobb körülményeket biztosítja sem az orvosok, sem a betegek számára – dr. Ráduly Enikő, dr. Incze Csilla, dr. Sipos András szakorvosok a személyzettel együtt legjobb tudásukkal, embertársi szeretettel gyógyítják betegeiket. Köszönet nekik, tiszteljük és becsüljük meg orvosainkat, ápolóinkat! Megilleti az elismerés a kórház vezetőségét és a konyhásokat is, akik szűkös keretekből is jóízű ételeket tudnak főzni, bizonyítva, hogy nem minden az anyagiakon múlik. Említésre méltó az Orbán Edit református és Buzogány-Csoma Csilla unitárius kórházlelkészek által biztosított szeretetteljes lelki segélyszolgálat is.
