Az új kormány beiktatása óta máris szemmel látható sikereket értünk el. Kész csoda már az is, hogy míg általában a minimálbér növekedése a munkatermelékenység emelkedésével azonos mértékű, nálunk a 2010 óta megvalósított 20 százalékos munkatermelékenység-emelkedést 80 százalékos minimálbér-emelés követte. Ezért a közgazdasági bűvészmutatványért már az eddigi kormányoknak is lehetett volna bár egy kisebbecske Nobel-díjat adni. A pártvezér Dragneát – ha lenne ilyen – matematikai Nobel-díjban kell részesíteni, mert zseniális fejszámoló, és arra számít, hogy minden, amit a kormányprogramba kampánycéllal bevettek, meg is valósítható. Neki van némi véleménykülönbsége merész álmai megvalósításait illetően a pénzügyminiszterrel szemben, aki nem annyira optimista, viszont, ha sokat okoskodik, könnyedén le lehet váltani. De nehogy azt higgyük, hogy a nagyratörő elképzelések országgá-világgá kürtölése csak pusztába kiáltott szó, hisz a problémák megoldása is napirenden. Munkaügyi miniszterünk, Lia Olguța Vasilescu, miután korábban beígérte a hatalmas fizetésemeléseket, most már kétsebességes minimálbér-emelést is javasolt. Eszerint 2018-tól kezdődően az államkasszából fizetetteké, akiknek teljesítménye nem mérhető, 1750 lej lenne, míg a magánszféra teljesítményrendszerében dolgozóké 1550 lej. Ezt akár tovább is fejlesztheti, mégpedig úgy, hogy a versenyszférában a kétkezi dolgozók fizetését csökkentenék, és a tőlük elvett pénzt odaadnák az államnál csendes órabérért foglalkoztatottaknak. A kis cégek majd a veszteségből fognak élni, mint a zsidó, aki arról panaszkodott, hogy mindennap öt dollár veszteséggel számol, és amikor megkérdezték, miként bírja, azt válaszolta: szombat és vasárnap zárva tart. Így vígan megél. Legfeljebb a magánvállalkozások is bezárnak, és nemcsak két napra, hanem örökre, s nagyon nyereségessé válnak. Más országok munkavállalói irigykedve tekintenek romániai kollégáikra, hiszen ők hónapokon vagy éveken keresztül harcolnak egy-két százalékos emelésért.
Aztán az elért jobb bérezés következtében feljavul például az oktatói munka, a végén oda jutunk majd, hogy a végzős diákok 99,99 százaléka sikeresen érettségizik. Az egészségügyben ugyanígy: a jó pénzért lelkesen gyógyítók áldozatos munkája következtében sokkal kevesebb beteg lesz, és azokat is gyorsan és hatékonyan egészségesítik meg. A nagyobb bérek következtében az egészségügyben nem lesz káderhiány, megszűnik a hálapénz, és így öröm lesz betegnek lenni. Még véletlenül sem fordulhat elő olyasmi, ami nemrég a craiovai vérközpontnál történt, hogy egyes alkalmazottak annak adtak vért, aki fizetett érte. Bár az is lehet, hogy a piacgazdaság végleges győzelmének eredményeként a kereslet-kínálat törvénye érvényesül. Ha kevés a vér, annak adják, aki többet fizet érte. Craiován végül is nem a zöldségpiacon árulták, hanem a kórházban kapta valamelyik beteg, akinek volt pénze, és bizonyosan szüksége is volt rá.
Ha jobban belegondolok, mégsem jó, ha boldog-boldogtalannak emelik bérét. Ugyanis most a rendőrök harcolnak újabb fizetésemelésért, míg bérüket nem emelik, nem büntetnek. A végén fizetésemelésért harcolna a többi ellenőrző szerv is: fogyasztóvédők, adószedők, pénzügyi ellenőrök, tűzoltók és más hivatalok bosszúból, mert nem adnak nekik busás, emelt stallumot, csak az államot büntetnék olyképpen, hogy minket, bugyellárisainkkal mindig készen állókat viszont nyakra-főre nem bírságolnának.
Ezért jó lenne, ha legalább az ő béreikhez hozzányúlnának.