Farkas Réka
Sokan, sokszor háborogtak már, miért kell annyi pénzt költeni a város kosárlabdacsapatára, hisz nem is helyiek játszanak benne, sok jelentős teljesítményt nyújtó egyéni sportolónak pedig nem jut támogatás. Aztán a csapat sikert sikerre halmozott, egyre népszerűbbé, afféle székely ünneppé váltak a mérkőzések, sok kék-arany zászlóval, székely himnusszal, győzelmi mámorral, kialakult egy kemény szurkolói mag. Tele volt a sportcsarnok, sokaknak jelentett családi programot, nyüzsögtek a kisebb-nagyobb gyerekek. Úgy tűnt, a támogatás célt ért, jelentős közösségi (siker)élményt tudtak biztosítani, sok apróságban érlelődött a sportszeretet, sorra alakultak a gyermekcsapatok.
Aztán mintha a csapat vezetőinek fejébe szállt volna a dicsőség, és a győzelem lassan közönségénél, szurkolóinál is fontosabbá vált. Vérszemet kaptak, ha már ekkora a siker, ideje egy kis pénzt csinálni. A belépti díjak a romániai átlagnál magasabbra kúsztak, öt lejről előbb hétre, majd kilencre, tavaly ősztől pedig tíz lejre, pedig máshol legfeljebb a férfiak mérkőzésein kérnek el ennyit, többnyire öt lej a jegy, és semmiféle kedvezmény nem járt a 130 centinél magasabb gyermekeknek, harcot kellett vívni azért is, hogy a kosaras sportiskolások ingyen követhessék a mérkőzéseket. Februárban a Román Kupa-döntő meccseire már a kiskorúaknak is bérletet árusítottak, ugyanannyiért, mint a felnőtteknek: 50 lejért. Az elmúlt napokban a közösségi oldalakon és a sajtóban is éles szócsata alakult ki a klub irányítói és a sepsiszentgyörgyi sportiskola vezetője között, mert a legutóbbi mérkőzésre ismét csak a tízlejes jegy kifizetése után akarták beengedni a kosarazó gyermekeket. Nemes Áron keserűen jegyzi meg, mindezzel nem tesznek egyebet, elfordítják a sporttól, a csapattól a legfiatalabbakat. A klub arrogáns közleményben mosakszik, igazolványt követel a sportoló gyermekektől, mint mondják, másképp nem tudnak rendet tartani.
Jelentős összeggel, külön-külön évi 500–600 ezer lejjel támogatja a városi és a megyei önkormányzat a kosárlabdacsapatot. Hogy ennél is több kellene, az bizonyára igaz, de nem valószínű, hogy néhány tíz, esetleg száz gyermek jegyének ára megoldja anyagi gondjaikat. Sikerült azonban lerombolniuk eredeti küldetésüket: egyre többen maradnak távol mérkőzéseikről – a Román Kupa meccsein ugyancsak foghíjas volt a lelátó –, a gyermekeket pedig nem sportra csábítják, annak szeretetére ösztönzik, hanem elriasztják. A felnőttek kicsinyes anyagiasságával szembesülnek már a bejáratnál, s ez bizony egy életre meghatározhatja további viszonyulásukat, eltántoríthatja a még csak érdeklődőket is.
Épülhet új aréna, sportközpont a kisstadion helyére, megkaphatja a város a focipályát, ha nem tudjuk gyermekeinkkel benépesíteni, semmit sem érnek.
