Egyenes beszéd, az egymás iránti tisztelet kifejezése – ezek a házasság fontos kötőelemei, amelyek összetartják a kapcsolatot. Többek között erről is szó volt Borota Gábor és Karola csíkszeredai pszichológusok előadásában a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központja által szervezett feleségek és édesanyák csíksomlyói lelki hétvégéjén. Az esemény után Borota Gábort kérdeztük.
– Mindannyian, akik házasságban élünk, azt tapasztaljuk, hogy a kapcsolatot ápolni, erősíteni kell. Mit lehet tenni ennek érdekében? A ti házasságotokban ez hogyan működik?
– Az egyik módja, hogy soha sem panaszkodunk egymásról másoknak. Nem tud jól működni egy kapcsolat, ha a felek egymásnak rossz hírét keltik. Mi ezzel szemben jót mondunk egymásról mások előtt, ha ott van a társunk, vagy ha épp nincs ott. Természetesen ezek valós, és nem légből kapott tulajdonságok, de ami jó a másikban, azt kiemeljük. A szövetségünket úgy is erősítjük, hogy nem engedünk másoknak – szülőknek, barátoknak, ismerősöknek – beleszólást a kapcsolatunkba, a családi életünkbe. Véleményt lehet kérni, de fontos, hogy a házasságot, a családot érintő kérdésekben mindig a férj és a feleség döntsenek. Az is nagyon fontos, hogy ne egyvalaki legyen a döntéshozó a családban. Ne hagyja a döntéseket a feleség a férjre, vagy a férj a feleségre, hanem inkább beszéljék át, amennyiben lehet, keressenek egy közös álláspontot, és azt közösen képviseljék.
– Elég gyakori a házasságokban, hogy sok feleség túl sok mindenért vállal felelősséget, gyakran olyan feladatot is magára vesz, ami nem az övé lenne, ezért belekerül egy áldozatszerepbe. Van ebből kiút számára?
– Természetesen igen. Az első dolog az, hogy ismerje be: túl sokat vállalt, hogy ez nem működő felállás, és ha ennek már tudatában van, akkor érdemes átgondolni, hogy hol csúszott el a dolog. A fölöslegesen hordozott terheket vissza kell adni azoknak, akiknek a felelőssége azokat hordozni. A gyakran vállalt áldozatszerep közben meg lehet szokni az irányítást is, ugyanis, aki mindenért felelősséget vállal, az vezet is azokban a dolgokban. Amikor ki akar lépni az áldozat szerepéből, le kell mondania a hatalom és az ellenőrzés egy jelentős részéről, elveszíti a kontrollt azon dolgok fölött, amelyeket visszautal mások felelősségkörébe. Ha sikerül kilépnem az áldozatszerepből, az felszabadíthat arra, hogy boldogabb legyek, hogy jobban érezzem magam a bőrömben, illetve, hogy emberibb és mélyebb kapcsolatot alakítsak ki a környezetemmel.
– Lehet, hogy a társam már megszokta ezt a helyzetet, és nem akarja visszavenni a rám eső terhek rá tartozó részét, mert ez így kényelmes a számára.
– Ha valaki nem akarja visszavenni a felelősséget, ami az övé, az ő privát ügye, attól még a másik leteheti. Van nagyon sok olyan terület, ahol működhet ez a dolog. Ha például a gyerek nem csinálja meg a házi feladatot, nem fogok odaülni mellé és elvégezni a feladatot vele vagy éppen helyette. Az első, második, esetleg harmadik négyes után előbb-utóbb rá fog jönni, hogy megbukik, és az az ő szégyene lesz. Nagyon fontos megkülönböztetni azokat a felelősségeket, amelyeket valakinek vinnie kell, különben nagy baj következik be, azoktól a felelősségektől, amelyeket úgy is letehetek, ha a másik nem veszi fel. Nem veszi át a terhet, mindannyian isszuk ennek a levét, de akkor sem szabad felvennem, mert ha más terhét cipelem, okot adok a felelőtlen viselkedésre, megkönnyítem számára azt, hogy ne vállaljon felelősséget, hiszen úgyis megcsinálom helyette. A gyermeknevelésben is fontos, hogy a gyermek a korának, érettségének megfelelő felelősséggel legyen megterhelve, mert csak ettől tud fejlődni a jelleme, ez felnőttkorban is ugyanígy történik.
Lejegyezte: Kertész Tibor
