Fekete Réka
Valamikor a legjobb műszaki szakemberek, mesterek, szakmunkások azokból a szakiskolákból kerültek ki, amelyeket az elmúlt negyedszázad alatt sikerült olyan szinten szétverni, tönkretenni, hogy mára nyomuk sem maradt, és ha a jelenlegi szakoktatásban mégis találunk valami pozitívat, az elsősorban azoknak az elkötelezett pedagógusoknak, mestereknek köszönhető, akik nem hagyták el a süllyedő hajót, és még hisznek a szakképzés már rég megtépázott becsületében.
Kizárólag rajtuk múlik, hogy nem kell tömegesen keleti országokból importálni munkaerőt – bár már erre is van példa –, nem tűntek el teljesen a kétkezi szakmák, az új technológiákat is sikerül egy szűk rétegnek megtanítani. De mindez vajmi kevés ahhoz képest, mint amire szükség van, és ahhoz viszonyítva, ahogy állhatnánk, ha a politikum belátná és tenne azért, hogy diplomás munkanélküliek helyett jó szakemberek képézésébe fektessen.
A hazai munkanélküliség sajátossága, hogy miközben negyven-ötvenezer diák szakoktatására költ az ország – ami az elméleti oktatáshoz viszonyított arány tekintetében igen alacsony, és jelenlegi hatékonysága közelít a nullához –, a vállalkozók alig találnak jó asztalosokat, kőműveseket, autószerelőket, villamossági szakembereket, fémforgácsolókat, géplakatosokat. A szakközépiskolák végzősei általános műveltségi tárgyakból felkészületlenek, az érettségin halomra buknak, de szakmai tudásuk is gyatra. A hároméves szakiskolában lehetne szakmát tanulni, az iskolaműhelyek tele vannak pályázatokon nyert korszerű gépekkel, felszerelésekkel, de míg a fiatalok azt látják, hogy szakmunkásként a minimálbért is alig lehet megkeresni, nem érdekeltek abban, hogy felkészülten lépjenek ki az iskolapadból. Aki pedig valami csoda folytán mégis megtanul egy szakmát, és azt jól végzi, a külföldi bérek csábításának enged, és elhagyja az országot.
Ezek a tények, de hogy jutottunk ide? 1990-ben a tízosztályos kötelező oktatásról áttértünk a nyolcosztályosra, bevezették a nyolcadikos záróvizsgát, majd újból tíz osztály lett a kötelező. A szakoktatás végigment jó néhány változtatáson: megszüntették a kétéves inasiskolát és a hároméves szakmunkásképzőt, a szaklíceumban megjelent a 2+1+2 év összetételű ötéves formáció, majd eltűnt, és mire újból előkerült a hároméves szakmunkásképző, az oktatóknak már csupán az említett töredéke maradt a rendszerben, a diákok többsége pedig a bukottak köréből kerül ki.
Mindez odavezetett, hogy a szakoktatás lezüllött, nincsenek jó szakmunkások, aki van, azt a vállalkozók többsége alulfizeti, a legjobbakat elszippantja az Európai Unió. Úgy tűnik, a bajt már felismerték, sejlik, hogy a régóta vajúdó duális képzés lehetne a megoldás, de ha az iskolák helyett most a vállalkozók nyakába varrják a feladatot, és nem kapnak kedvezményt azok, akik vállalják a fiatalok munkahelyen történő szakképzését, akkor marad minden a régiben, kulloghat az ország ugyanúgy tovább, mint eddig.
