Az ET szakértői a kisebbségvédelmi keretegyezmény elfogadásakor tett romániai vállalások tiszteletben tartásáról tájékozódtak, meghallgatva mind az RMDSZ politikusainak, mind az erdélyi magyar civil jogvédők álláspontját. „Országunk következetesen ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de nem veszi komolyan sem saját törvényeit, sem a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit” – hangsúlyozta Porcsalmi Bálint, a szövetség ügyvezető elnöke, míg a civil szféra képviselői évtizede „kipipált” jogok megsértéséről számoltak be.
Egyértelmű, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar politikusok, illetve civilek által felsorolt tények az egész közösség számára megalázóak. Külföldi, elfogulatlan szemlélőnek nem is lehet könnyű e folyamat lényegét, értelmét megérteni, azt, hogy miért jó még mindig egy többségi nemzet politikai képviseletének, önkormányzati és állami vezetőinek úgy cselekedni, hogy a magyar közösség tagjai folyamatosan a megkülönböztetést érezzék? Ráadásul, ha egy európai raportőr, netán brüsszeli főhivatalnok figyelme kiterjed a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Fórumának legutóbbi, erősen vitatható határozatára is, a helyi viszonyok és a történeti háttér alapos ismerete nélkül elbizonytalanodik, s ember legyen a talpán, ha ebben a kusza viszonyrendszerben kiigazodik.
Persze, jó, hogy megfogalmazzuk s az Európa Tanács szakértői meghallgatják közösségi gondjainkat. Mert konokul hisszük, igazunk van, s hogy tisztességgel tájékoztatunk. De három évtizeddel a rendszerváltás után az is egyre erősebben sejlik, hogy az örök panaszáradat nem elég a létező problémák megoldásához. És ha az erdélyi, székelyföldi magyar emberek, választópolgárok immár nem elégednek meg azzal, hogy a választott, magyar nemzetiségű, a magyar közösség érdekképviseletét felvállaló politikusok, európai testületeket képviselő bürokraták vállán sírdogálnak, joggal teszik. Mert nem újabb ajánlásra, beadványra, jelentésre várnak, hanem a létező, életüket értelmetlenül megkeserítő problémák megoldására. Párbeszédet szeretnének a román közösség azon politikai és civil képviselőivel, akikkel ez lehetséges, ezért lényegesnek tartják az alapos és hiteles román nyelvű tájékoztatást, s hisznek abban, hogy fontos minden román ajkú szövetséges.
Miközben tehát a legkisebb jogsérelmet is szóvá kell tenni, s küzdeni is kell azért, hogy az meg ne ismétlődhessen, ma már az is látszik, meg kellene újítani, az eddiginél jóval nyitottabbá és korszerűbbé kellene tenni az egész román–magyar kapcsolatrendszert.