A gyermek nem „játékszer“ vagy „kicsi felnőtt”, hanem szülei és ősei sokféle tulajdonságát hordozó ember. A nevelés során lehetővé kell tenni, hogy adottságai kibontakozhassanak, pozitív tulajdonságokká fejlődjenek a család és a tágabb környezet örömére is.
A gyermek még nem lehetett felnőtt, de a szülők átélték a gyermekéveket, tehát bele tudják élni magukat gyermekük lelki világába, gondjaiba. Elég, ha visszaemlékeznek saját félelmeikre, fájdalmaikra, örömeikre, s kialakul bennük a megértésre való készség. Ez talán évtizedek múlva rezdül vissza, amikor gyermekeik lesznek irántuk megértőek.
A gyermek lélektani nemének egészséges kialakulását döntően befolyásolja szüleinek magatartása. A gyermek fiúnak vagy lánynak születik, nemét azonban meg kell tanulnia. Akinek nem sikerül elsajátítania a nemére jellemző viselkedést, serdülő korában nehezen beilleszkedő kamasszá válhat. Saját nemének szerepét a gyermek az azonos nemű szülőtől lesi el, veszi át, mert a korai években a szülő a példaképe.
Nagy jelentősége van annak is, hogy a gyermek milyen érzelmi kapcsolatot tapasztal szülei között, mert számára ez lesz a minta a baráti, majd szerelmi kapcsolatának kialakításához. Ha azt tapasztalja, hogy nemcsak a nyilvánosság előtt, mások jelenlétében udvariaskodnak szülei egymással, hanem állandóan tapintatosak, udvariasak, akkor ezt a természetes magatartást veheti át tőlük. Ez a tapasztalat később kihat a többi emberhez való viszonyulására is.
Kutatások bizonyítják, hogy a ki sem alakult vagy megromlott szülői kapcsolat neurózist válthat ki a gyermekből. A neurózis egyik legbiztosabb megelőző ellenszere, ha például a kisfiú rendszeresen azt tapasztalja, hogy édesapja féltő és szerető gondoskodással veszi körül feleségét, akkor is, ha a párja beteg vagy szomorkodik. Ennek eredménye lehet, hogy nemcsak hogy nem lesz neurotikus 18–20 éves korára, de ő is megbecsüli azt a lányt, akivel „együtt jár”, nem dobja el olyan könnyen, mint egy használati tárgyat. Otthon ugyanis elsajátította azt, hogy a szeretet sokkal több, mint a szexualitás.
Jó, ha a gyermekek a szeretetet szüleiktől tanulhatják meg, sőt, a szeretet szeretését is. A kiapadhatatlan és feltétlen szülői szeretet megtapasztalására, ezen belül pedig védettségre, biztonságérzésre vágynak.
Ellentmondásnak tűnhet, de a gyermek ebben a védettségben érzi magát szabadnak, és ez biztosítja zavartalan fejlődését. Aki gyermekkorában nem kap elég szeretetet, később mohón hajszolja, kínzó hiányérzetét megpróbálja különféle szenvedélyek útján pótolni, pusztító, romboló kapcsolatokba veti bele magát, esetleg bizalmatlanul elutasítja a feléje közelítő szeretetet.
Szülőként nagy a felelősségünk! Elsősorban az anya teremthet kiegyensúlyozott, vidám hangulatot vagy megbetegítő légkört maga körül. Gyermeke számára ő hoz létre testi-lelki biztonságot és védettséget, amit az édesapa őriz, véd, erősít.
Egészséges emberré csak úgy válhat a gyermek, ha biztonságban érzi magát családja körében. Ha otthonába mindig bátran, sőt, boldogan hazamehet, és így sokkal könnyebben találja meg helyét a tágabb környezetében is.
Weöres Sándor szerint egy ilyen otthonban már ott a fészket melengető tűz-szeretet: „Családtagjaid, mindennapi társaid s a hozzád fordulók olyanok legyenek számodra, mint a kályhának a szoba, melynek melegítésére rendelik.” Ezért már érdemes élni!
Kertész Tibor