Az illatos ibolya (Viola odorata) nem szorul – küllemét tekintve – bemutatásra, hiszen annyira térhódító, hogy napjainkban a társasházak előtti zöld gyep egyik első tavaszhirdető növénye. Nevében tulajdonsága hangsúlyos, és ezért is kedveljük szerénységén kívül, amely jelzővel az ágaskodó növények között megbúvó kicsinységét illetjük.
Ám mégis évről évre gazdagabbá teszi kertünket, messze elnyúló, meggyökerező sarjhatásai terjedésének nyomjelzői. Úgyszólván mindenütt – árnyékos lombhullató erdőkben, utak mentén, patakparton – megél. És nem csupán kellemes, felejthetetlen illata teszi kedveltté, otthonossá vált a konyhában is. Nem tartozik a mindennapok konyhakultúrájában általánosan ismert és felhasznált növényeink közé, de – más virágokkal együtt – már mifelénk is bemutatták.
Gyűjtsünk egymaréknyi virágot kezdetként ételeink színezésére és díszítésére. Majd kísérletező kedvünk kíváncsiságával adjuk a burgonya- vagy vadsalátákhoz. Egyébként az illatos ibolya fiatal levelei szintén részét képezhetik a vadsalátáknak. Ha idegenkedünk a vegyes (csalán, medvehagyma, gyermekláncfű, tavaszi kankalin, tyúkhúr stb.) vadsaláta ízétől, almával, citrommal, naranccsal vagy olajjal, ecettel háziasíthatjuk. Bármelyik ajánlott tavaszi növényünkből készítünk vadsalátát, csak a fiatal, zsenge, tiszta leveleket használjuk erre a célra! Tárolással veszítenek aromájukból, tehát begyűjtés után minél hamarabb fel kell dolgoznunk a leveleket.
Szedés közben megtörténhet, hogy hiányos ismereteink miatt mérgező növénylevél is kerülhet zacskónkba, kosarunkba. Évekkel ezelőtt történt, hogy egy idős házaspár a salátaboglárka (Ficaria verna) vese alakú levele helyett a hasonló formájú, kerek levelű kapotnyak (Asarum europeum) leveléből is szedett. Szerencséjükre csak néhány – hányingert, hányást okozó – levél jutott el a készítésig, de minket, akik ismertük az esetet, arra figyelmeztetett, hogy a természetben mutassuk meg a növények közti különbségeket.
